Magyar Országos Tudósító, 1947. április

1947-04-28 [942]

Pö P/Hm Hladorik János 29 év-s kereskedőt a kora reggeli ódákban, betért a Rákóczi uti Kískulacs vendéglőbe és ott pálinkát ivö.ttj amelytől lerészegedett. Délután két órakor a Klauzál téren ébredt fel s ekkor látta, hogy ruhája poros, olajos, orrán'és karján sérülések nyomai látszanak, "A zsebéből 6C0 forint t nt el, A kereskedő vissza­ment a vendéglőbe, ahol közölték vele, hogy reggel fél nyolc óra-' kör taxiba ült egy ismeretlen férfi es ismeretlen nő társaságában. A nyomozás megindult, /MOT/, - • ­Ke.re.si a réndó ség Bányai Mária gyilkosát, Bo P/Hm A főkapitányság bűnügyi osztálya erélyesen nyomoz Bá­nyai Mária gyilkosai után, A rendőr ég felkéri azt a fiatal táncos­nőt, §ki 3ányai Máriával gyakran járt 3udán társaságokba, kogy je­lentkezzen, mert bizonyára értékes adatokkal tudja a nyomozást elő­segíteni. Bányai Mária állítólag augusztus 28-án, miután- hazulról eltávozott, ehhez a barátnejéhez ment, A rendőrség, felkéri egyéb­kent mindazokat, akik 1946 augusztus 28 r '"a után Bányai Máriáról bár­mit is tudnak, jelentkezzenek. Feltehető ugyanis, hogy a gyilkosság* nem 28-án, hanem később történt, Eltü ése és a gyilkosság idöpont­ja között valógzinüksg valamelyik Szabadsághegy! vagy Széchenyihegyi penzióba^szállt meg, Ueoljáre. szürke börberi sportkosztümöt viselt. •/-•-OT/i ' • Letartóztatótt textildrágitó. Fő P/k 'A H P zai Fesüsfonó nagymennyiségben állító t elő bőr­ben anyagot, A gyár beué rigazgai.roja H e 3 tai Sándor _a szövetét nem osztotta szét a nagykereskedők között, "hanem kizárólag a F 3 ldmann iliklég és Földi. László cég Bajcsy Z s ilinszky uti nagykéreéledésének jutatta, többezer méter szövetet adott át Feldmannéknak, H e ltai Sán­dor ezért borravalóként 20,000 forintot kap. Az anyag gyári előállítás: ára mé'erenként 87 forint volt s ához különféle adókat hozzászámít­va 127 forint a szövet ára, A nagykereskedőknél ez az ár 190-200 forintra emelkedett, s mire a közönséghez ér az ára már 250 famint. A gazdásági rendö ség az üggyel kapcsolatban erélyes nyomozást in­dított, A rendőrség ri eltai' Sándort és Feldmann Miklóst elűzet-s le­tartóztatásba helyezte^Karpátljy, Földes és- társa, Binót és Barna^' Lomber Sándor, Hoffmann- ős Kobra, Szende és társa, G e rö és Steíner," Dénes J-nö, lehel és Salgó, Víg Vilmos, Sz-.. nt° Tibor, Somogyi IW.sö, Monus és Fehér, B e red^né, Kvaltti és Wehé* Miklo s cégek blím az eljárást megindították, /vmf,

Next

/
Oldalképek
Tartalom