Magyar Országos Tudósító, 1947. április

1947-04-27 [942]

A Szoeí á ldemfkra ta Várt VIII .kar ületl szervsf- ténsk tagav&tó ünnepsége Ni/" Szociáldemokrata Párt Vili.körüle ti, szervezete vasárnao a Vasas székházban tasavató ünnepséget rendezett* Lakatos Géza VIII,kerületi elöljáró megnviteb * zédében hangsúlyozta, hogy a tobor­zás r ednényské. .'pen' négy és falaz, a uj táppal szaporodott a párt VliI, kerül>ti szervezete*. Ezután Ries István igazsámügYminiszter mondott beszédet. KisszapiHántást vetett a Szociáldemokrata Pártt'két évtizedes múlt­jára, rámutatva azekra a súlyos áldozatokra, amelyeket e párt a dolgq% érdskébn hozott, í,íás»tirok egeáz sora szegélyezi azt az utat, amelyen a Szociáldemokrata Fért idáig elérkezett - mondotta, az igazságügyi, miniszter e ztfcán arról' beszélt, ángy a régi rend hivei újból felütőt­ték fejüket az országban ós vissza akarják bozni az elmúlt átkos rendszert. Ezak az oob^rek meg ma sem tanultak és pusztán anyagi okokból hajlandeic lennének az ország sorsát t.-.lj;-.sen tónkra, tenni hangsúlyozta. Ha nem tudunk beilleszkedni a vilá-.; népeinek demokra­tikus közösségébe,, akkor sl kell pusztulnia ennek az országnak, ííi nem akarunk : Ipus átülni, élni akarunk, élni fogunk és a magyar népet elfogjuk vezetni a demokrácia útjára, Ez a nép az elteit két év alatt magdönthstetleií bizonyítékát szolgáltatta életkép ességó­" nek. N em. szabad meg engednünk; begy ez a nép .. •:. ir.t konjunkturaiova­gok kezébe k rüljön és kasasztrofába vezessek. Mi a demokrácia utján a felemelkedéshez, a munkához, az ország gazdasági, szellemi és erkölcsi ujjáöpitéséhez akarjuk vezetni magyar népet. . # hj[_es István ezután a felszabadulás óta elért nagy fer• d­ményoket vázolta, kosták a. fóldreformot, a,..aly a magyar demokrácia alapja. Szólt : zuta.ii a fakult:tiv vallásoktatásról, a«v-Ivet, mino • mondotta, u.,.y akarnak fsltüntatn?, mintha sz iskolákból a demokrácia ki akarna küszöbölni a vallásoktatást. Mindenki sz:o-.c.r.-. biztosi t-m-a '. akarjuk a lelkiismereti szabadságot. L fakultatív vallásoktatás mindr-n nagy nyugati államban me van. Enn&k \>-:\ rr-zetasével 'he;-: akarunk mást, mint' ej j demokratikus jogot érvényre juttatni, l'sraiés.zetes, homy vannak zökkenők, a demokráciával azonban máról holnapra* nem lehet csodát csinálni. A demokrácia ney' kényelmes, langyos fürdő, hanem keserves, nagy munka- addi---, a-eig azt fel nem épitjük. . AZ igazságügymimsztsr végül hangsúlyozta, a Szociál­demoáTc ta Partnak nsm párttagsági igaaólványog emberakra van szüksé­ae, hanem szociális tálasa es fokozott munkára hivta fel az uj tagokat,, /MÜT/ hy. -.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom