Magyar Országos Tudósító, 1947. április

1947-04-22 [942]

/Dr» Tóth Gyula ügye, folytatás/ Te* Ma/Sk Braun Sándorné székesfehérvéri lakos, mielőtt elhurco­lására került volna sor, az ékszereit dr. Tóth Gyulának adta át meg­őrzésre és megkérte, hogy ha nem térne többé vissza, akkor az éksze­reket a felszabadulás után adja át fiának. Braunné a deportálásból valóban nem tért vissza, Tóth Gyula azonban az ügyészség vadja sze­rint ennek ellenerő sem tett eleget Ígéretének és sem Braunne fiának nem adta át az ikszereket, sem nem boosátotta a kormánybiztosság ren­delkezésére. A további vád szerint dr. Tóth, amikor a felszabadulás után a székesfehérvári népügyészség vezetője lett, az eléje került nyilas gvanusitattak közül többeket, akik a háború előtti időben be­# felyasoa emberek és magasabb hivatali tisztséget betöltő egyének vol­tak, igyekezett mentesíteni a bűnvádi eljár* s alól és mindent megtett^ hogy azok szabadlábra kerüljenek, A letartóztatásban lévő vádlott tagadta a terhére rótt büneaelekmónyeket. A népbiroság több tanút hallgatott ki, köztük Ver­sényi Károly volt osendőrelezredest # akit már jogerősen életfogytig­lani kényszermunkára Ítéltek, Pintér József építőmestert, Székesfehér vár volt nyilas fő ispánját, akit a népbiroság kötél általi halálra itélt, de ez a büntetése meg nem jogerős, dr» Kerekes Lajos volt szé­kesfehérvári polgármester^, jelenleg gyári munkást, aki népellenes bűntettért egyévi börtönbüntetést kapott, Balog János volt szövetke­zeti igazgató, jelenleg kovácstanohcot és másokat. A tanúvallomások szerint a vádlott jobboldali beállítottságú ember volt, hallomásból tudjákj bogy a székesfehérvári fogházban Juhász Gyula főnyilast, akit nyolcévi börtönre itelt a népbiroság, a népügyészség irodájában fog­lalkoztattaaés Így különleges elbánásban részesült. Néhány tanú valló mása szerint 'Juhász dicsekedve beszélte nekik, hogy nemcsak gépiről munkát véges, hanem még vadiratokat is szerkeszt,_ Tekintettel arra, hogy több, Székesfehérvárról megidézett tanú nem jelent meg, a népbiroság a tárgyalást elnapolta, elrendelte a meg nem jelent tanuk újbóli idézését, különböző iratok beszerzését, egyúttal közbenszóló határozattal bűnösnek mondotta ki dr. Tóth Gyu­lát a tárgyalás eddigi anyaga alapján kétrendbeli népellenes bűntett­ben ée további f©gvatartásat rendelte el.-A tárgyalás folytatáséra uj határnapot hivatalból tijj* ki a népbiroság. /MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom