Magyar Országos Tudósító, 1947. április
1947-04-17 [942]
Donáth Györggyel is kapcsolatban állott Folly Gábe*. Tö'J/Sk A népbiroság külön ötös tanáoaa psütörtökön folytatta Folly Gator és társai bűnügyének tárgyalásét, Az elnökiő Corví.th László Folly Gábort szólította a bjréség clé,is a délutfeni érákig 6t hallgatta ki, mint a szervezkedés vezetőjét * Folly Gábor az el»Öfc kérdésére kijelentette; hogy bűnösnek érzi trógát, mert ax általa inditctt szerveakediu* illegitim jellegű volt, Elmondta, hogy több jobboldali, sőt szélsőjobboldali pártnak tagja volt és szoros összeköttetésben ál"" lott az Irarédy-a saladdal is. 1958rrban összeköttetésbe körűit Donáth Györggyel és tárgyalt is vele a MEP ifjúsági csoportjának megszervezéséről. Azt tagadta, hogy a felszabadulás utáni időkben összejött volna vele ; de a tárgyalás során alapos gyanú morült fel arra vonatkozóan, bogy ez a kapósolat a közelmúltban ie meglehetett* Folly az elaöc kérdésere elmondta azt is/ hogy a II, kerületi Kisgazdapárt ifjúsági csoportjában ismerkedett meg legtbbbnyire azokkal a f iatalemberekkel, t akiket az általa elnevezett "rendvédelmi alakulatba" beszervezett s t" az első tagok a Magyar Optikai Müvek tanoncaiból kerültek ki. A szervezkedéssel - mmnt mondotta - a rendőrségnek akartak segítségére lenni, háború esetére azonban tervbe vették az oroszok elleni partizántevékeny Béget. Hogy kiadott utaélt-ásainak nagyobb nyomatékot adjon> kitalálta, hogy Vör-ös János honvédelmi minJjsztertöl meghlaása van a szervezésre és olyan "hadparancsokat" ifi szerkesztett, amelyekre V&rSs János aláirés-mt hamisította/ vagy a honvédvezérkar főnökéét. Valimmá-" sa során azt igyekezett hangoztatni, hog:' 1946 márciusában abbahagyta a szervezést, az elnök azonban későbbi keltezésű parancsokat tárt elé je. Ezekben a parancsokban a megszálló erők, a volt deportáltak, a p»litlkai rendőrség, a Kommunista Fáit, a Szociáldemokrata Párt, a Neme zeti Parasztpárt etb, vezetőinek szemmeltartására adott utasítást és amikor a beszervezett fiat a ledéreknek a parancsokat felolvasta^ legtöbbször magas politikai összeköttetésekre hivatkozott. Irt egy parancsot,- amelyben sajátmagát alezredessé léptette elő és megbízta a második Ráfcöozi lövészzászlóalj parancsnokságával* Utasítást adott az üzemeknél a zsidó és kommunista vezetők listájának összeállítására. Késik utasitrsában a zsidókkal szembeni zsákmányolást rendelte el mincten körülmények között és minden esetre. Különböző rémhíreket ismertetett éllonusparancsaiban és fegyverek felkutatására és gyűjtésére hivta fel a beszervezetteket, A zsákmányolás! jogot később a Kommunista Pártra és a rendőrségre is kiterjesztette* A Hármashat ár hegyen történt támadást egy pro sz katona ellen tagedta, bár eléje tárták errevonatkozó rendőrségi vallomását* Általában - mint mondotta - a jelenlegi rendszer baloldalra tolódását és az orosz befolyást akarta megakadályozni, ha keli; fegyverrel ie. A továbbiákban Follj elmondta megismerkedését Vattay Zsolt tal, aki azt mondta neki, hogy bemutatja Mindezentby esztergomi pri«* másnak, erre azonban nép került sor. Bizalmatlan volt Vattayval szemben, aki légitimi&ta volt. /Folyt.köv./