Magyar Országos Tudósító, 1947. április
1947-04-14 [942]
p/Hnó : Ezután hangsúlyozta a mini sztorolnökholyettes, hogy a Kommunistáknak az üzemekben tovább kell folytatniuk a harcot a'stabilizáció megvédéséért, de ugyanakkor'gondoskodniuk kell orrol, hogy á dolgoz ojr^minden jogos ós a. stabilizáció keretein bejöíl megvaí-sitható követelését az utolsó fillérig képviseljék. Külön kiemelte, hogy mindenütt le kell leplezni az antikommunizmus jelszavait, azt az állítást, - ami-, kor valaki azt mondja, hogy "én demokrata vagyok, csak Sppena kommunistákat nem állhatom", Meg kell mutatni, hogy a kezdetén a"fasiszták is igy csinálták, ez a legelterjedtebb fe.oyver- de a mai viszonyok között nem lehet rendes, becsületes, öntudatos demokrata az, aki egyben ántikommuiixS ta,. ; . v Rákosi Mátyás végül a .párt szervezeti kérdéseiről beszélt. Hangoztatta, hogy elsősorban a párt befolyásának növelésére kell tóro • kelni. Ehhez pedig a legjobb módszer a kommunista pólaadás, % P a rkas- Mihály részletes beszámolót mondott a konferencián, " Beszámolt arról, hogy a párt mit végzett a harmadik kongresszus éta eltelt hat hónap alatt, - Sikerült létrehozni - mondotta - az ujgazdái; nagy érdekképviseleti szervét, az báFOSZ-t. A mult év. szeptemberében az egész országban csak 70 helyi szervezete .volt az UFOSZ-nak, ma pedig 2,5o© helyi csoport működik 3oo,ooo taggal, Tömegbefolyé«unb növelésében nagy szerepet játszik a falujárás, A falujára mozgalom oredm.éryóként sikerült a vallásos gondolkodású paraszttomegekhez köb.elébb kerülni, A fa- \ lujárók eddig mintegy 60 templomot építettek fel, vagy hoztak rendbe ? s ma már mindenütt beszélnek a kommunisták Uonploméoito munkajárólc A falujáró mozgalom szervezésében a nagybudapesti'pártszervezet vezet.. Januárban 29 autóval 464 falujáró, 84 xalut-Látogatott meg, A továbbiak sórcn F a rkas_ Ili hálj i amerte üte a FEKUSZ-ban - dol gc zó kommunisták munkájátc majd foglalkozott a KISOSZ működésével, Az üzemi pártszervezetek kérdésével kapcsolatosan int gállapitotta, hogy egyes üzemi pártszervezeteknél elterjedt az atévee, az eredményeket túlbecsülő nézet, hogy az üzemekben az IVIKP lényegében már elérte .a fejlődési le-, hetőségek határát. Az MKP a magyar munkásosztály pártja és történelmi hivatását csak akkor tudja betölteni, ha a magyar munkásosztály hatalmas tömegei támogatják é B e szélt ezután a szakszervezeti muriéra fontosságáról* A kommunistáknak ugy kell dolgozniok a sz .kszórv..cetekben . - mondotta - hogy a szakszerve seték nem kommunista tagjai bennünk a szervezet legjobb épitöit lássák, akik a legjobban dolgoznak a munkásság életszínvonalának megjavításáért, /Folyt.köm,/ p