Magyar Országos Tudósító, 1947. április

1947-04-11 [942]

/Be rend Béla főrabbi ügye, folytatás/ TÖ Sy/Sk Az iraték ismertetése, majd a perbeszédek utján ^Berend Béla az utolsó szó jogán szólalt fel. Délután háromnegyed négy óra­kői* hirdette ki az elnök az Ítéletet, amely szerint az Országos Ta­nkos az elsöbiróság Ítéletének felmentő részét helybenhagyta, azok alól a vádak alól; amelyekben bűnösnek találta* bűncselekmény hiányé­ban felmentetne. Az indokolás többek között kifejtette; hogy a vád­lott volt főrabbi a tórákat és egyéb kegyszereket mentési óéiból szodte. össze, s nem azért, hegy eltulajdonítsa. Az, hogy ékszereket, gyűrűt lopott le halottakról, fel sem tételezhető, annál kevésbé,meit vallásának elöiréso szerint halotthoz nem is nyúlhat* Ami a pozsonyi-, ut 47 és 59 szamu házakban történt eseményekkel kapcsolatos vádat il­leti, azOrszágos Tanáos megitélese szerint Berend a zsielotanáos körü­li személyek figyelmeztetése után jelent meg a nyilasekkal ezekben a házakban és szólította fel az ottani zsidó lakosságot; hegy aűj.:k át értékeiket/ mert különben a nyilasok amúgy is elszedik, kzzel a maga­tartásával megmentette az üldözötteket attól, hogy személyi motozás*' al« kerüljenek, amely' különösen a nőkre lett volna felettébb sérelmes és megalázó* I£gy ezek a zsidók mentesültek a nyilasok brutális eljá­rása alól. Foglalkozott az indokolás a továbbiakban a Haro-ban megje­lent nyilatkozattal, amely a NOT megítélése szerint a zsidóaág érde­keit szolgáltat Berend lelkészi hivatásának és zsidó származásának megfelelőén óvta a hitsorfifl.s«kat n klkereaztelkedéstöl, tudva,hogy ezzel sonki sorsát még el nem kerülheti* /WöT/ A NOT helybenhagyott egy halálos Ítéletet. Tö Sy/Sk _ A Népblroságok Országos Tanácsa Sarlós Márton dr., o NOT másodelnökének elnöklése mellett most foglalkozott Márton Mihály tex­tilgyári alkalmazott háborús bűnügyével, A népbiróság elsőfokon kötél általi halálbüntetésre Ítélte, mert mint nyilas pírt szolga latos,, tö­meges gyilkosságokban vett részt, a Dunapartra kísért áldozatokat tár saival együtt agyonlőtte. Az Országos Tanács a halálos Ítéletet hely­benhagyta* Az elitélt kegyelemért folyamodott, a NCT döntés céljából az iratokat az iga zsá; ügyminiszter utján felterjeszti a köztársaság elnökéhez. /MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom