Magyar Országos Tudósító, 1947. március
1947-03-29 [941]
194T má reius g9, I? ó*a < 0 pero HUSZONEGYEDIK KIADÁS. STÍTT évfolyam, /Ítélet Markevioa László ügyébenj folytatás/ ^ö Ke/Sk ^ Markovioe Lászlót, az Unl igazgatóját osupán yétségben űe-ft«M;a ki etLMtenek és wévt négyhőnapi fogházzal sujto.tt" » Érdekes Indokolásában megállapította a Tsiyoság, hogy az árut két nagykereskedő adta el egymásnak a haszonszázalék emelése nélkül ugyan, de mert a forgalmi adót kétszer kellett leríniuk, az áru mégis drágult, már pedig az árdrágításra vonatkozó törvény éppen ezt akarja megakadályozni A bíróság a mellékbüntetések .kiszabásat mellőzte »• Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ > • . . • • Szegődi valufcázókat Ítélt el a budapesti uzsorabiróság, Tö Ke/Sk Az államügyészség uBSoraosztályának vádinditványa szeriot Boskó János szüojssogéd, T-óth József textilkereskedő, Dombóvári Dánosé Fereno kereskedő fonalat, marhabelet és textilárut csempészott Romániába, az ott szerzett valutával pedig Magyarországon üzérkedett* Az ügyet az uzsorabiróság Osajthay-tanácsa tárgyalta, A b iróság'a bizonyítási eljárás lefolytatásé* után Boskót kllenohónapl böréönre és 5co forint vagyoni elégtételre, Tóth Józsefet hathóhapl börtönre és Sóo forint vagyoni elégtételre, Dombóvárit pedig héthónapi és ^tizenötnapi börtönre és 3eo forint vagyoni elégtétel megfizetésére itéite. Az Ítélet nem jogerős, /VüT/ Halállal végződött a kuglizás, Tö Km/Sk Nagy Káiwly majsai földmives Kecskeméten volt TJ. •, munkán. Egyik este több ottani fiatalemberrel kuglizott, miközben szóval fcás támadt köztük,- A társaság egyik tagja, Sörös Lajos Nagy Károlyra emelte botját, mire a földmives felkapott egy karót s azzal ugy vágta jrojbe Söröst, hogy az azonnal meghalt, A kecskeméti törvényszék halalt okozó sulyes testi sértés bűntettéért Nagy Károlyt héthónapi bör tönre Ítélte, A bejelentett fellebbezések folytán most foglalkozott • az Üggyel a tábla Hrabéczy-tanaosa, amely erős felindulásban elkövetett, halált okozó súlyos testi sértés vétségében mondotta ki bűnösnek a vádlottat és hárpvmhónapi fogházra itéite» /MOT/ KY.