Magyar Országos Tudósító, 1947. március

1947-03-27 [941]

A3 összeesküvők büapöre. /5 0 folytatás,/ TÖ Bg/ftn - Milyen időben történt ez? - A Kállay rezsimben. Ez adhatta a gondolatot Donáth bekap­csolására. Ebben a társaságban folytatódott azután a politikai kérdé­sek tárgyalása, - Ekkor mésj mindig csak a tájékozódásnál tartottak? - Igen. 1946 májusában kezdett­megélénkülni a hetes bizott­ság működése. Ekkor Saláta beszámolt arról f hegy á kisgazdapárt nagyon'' erősen követeli a rendőrtisztikarban kisgazdapárti egyének elhelyezését. Az volt az álláspont, hogy miután nem lehet kontrolálni a politikai rend őrség működését, szükségesnek mutatkozott a kisgazdapárt részéről po­ziciöic elfoglalása. - Ez volt az első terület, amelyen aktivitásba léptek? Bto/JIm - Az eh memóriámban ezek ragadtak meg, Azután foglalkoztunk a malmok küzségesitésének kérdésével. Már 1945 telén iparpolitikai és gazdasági elgondolásból kiindulva nagyon elleneztem a községesitéat, mert az volt a véleményem, hogy »* a világhírű es elsőrangú magyar ipar, hacsak átmenetileg is kikerülne a régi szakemberek kezéből. De politi­kai kísérő jelentőségeit is kiemeltem, amikor a társaságnak eleadtam véleményemet es utaltam a kisújszállási .setre, amikor az ottani három malmot a Hemzeti Bizottság vette kezelésébe és ennek eredménye megmutat­'kozot t a baloldali pártok előnyére a vála sztásoknál. Később 1946 júniu­sában vagy júliusában a következő ülés -n Héder mutatta be a maga gazda­sági tervet a H-tes Bizottság előtt. - Mi volt Hédfír terve? - A mezőgazdaság újjáépítésével kapcsolatban termeléstech­nikal és termel3shozami kérdések kiemelésével ugy vélte, hogy a'jómó­dú gazdák ^s a nagyobb birtokok támogatását tartja szükségesnek. Azzal' indokolta, hogy a magyarországi minőségi termelésnek és a magnemesités fejlesztésének okából ezt elhanyagolni nem szabad, erre ezek a birtok­állományok alkalmasabbak és ezeket kell támogatni, - Ili volt Hó dérnek a Paraszt Szövetséggel ós mezőgazdasági, szövetkezetekkel foglalkozó ellaborátuma? - Általánosságban az vó*lt, hogy a parasztságot meg kell önmagában erősíteni, érdekképviseleti szempontból és a P-reszt Szövet­séget meg kell tenni a parasztság szakszervezetévé. Az elnök Héderhez fordult és megkérdezte: - Ön ezt tagadta eddig, - Ilyen ellaborátumom nekem nem is volt;- tartotta kl ta­gadása melleit Héder János,-. -• Arra emlékszem - folytatta vallomását Arany - hogy a, szövetségi szervezés nem volt szószerint kimondott, de konzekvenciá­ban ez következett volna be, . 3P fl /Folyt, köv-/

Next

/
Oldalképek
Tartalom