Magyar Országos Tudósító, 1947. március
1947-03-20 [941]
19.1? március gp. |6 óra Cü perc TIZEDIK KÍA B,ÍS "évfolyam. Tizennégy évi fegyhasra itóltek egy é Oszaka i betörőt • Tö Sy/Sk Március 14.-én a rendőrség házkutatást tartott Pikác* Sándor huszonkétéves, foglalkozásnélküli szabósegéd lakáson. Rengeteg holmjb találtak s amikor faggatták, hogy honnan erednek, bevallotta, hogy o követte el az Országos Zsidó Segélyzé Bizottság Ida-utca 8 számú szeretetotthonának raktárában és március elsején a Bajcsy Zsilinszky Endre-ut 7 sz/rau házban léro' Cionista Szövetségnél történt betörésos lopásokat. Mind a két hel. re az éjszakai órákban hatolt be: felfeszítette a lakatot és az ajtót. Az Ida-utcai, szeretetotthon raktárából IQ.OOO forint értékű ruhaneműt vitt el, raig a Cionista Szövetség székház áól husz takarót és élelmiszereket, Ezeket azután a lakására victe, hogy majd később értéke siti. Az ügy érteke őségéhez tartozik, yhogy a házkutatás egészen más Üggyel volt kapcsolatos. Az 'ál3-amügvészcig v,dja alspj -n osütörtÖkön~tárgyalta az ügyet a rögtbnitéle cirós.g Dán Andor dr* tanácsa, A vádlót t - be isme rö' villom&st tett a főtárgyaláson is, A bíróság Csuos Kornél dr. államügyész vádbeszede utón tizennégy évi fegyházbüntetést szabott ki. /MOT/ Közokiratban, is ito Miniszteri tisztviselő a büntetőt örvény szék elótt. TÖ Sy/Sk Illcs Sándor a miniszterelnökségen mint szerződéses tisztviselő volt alkalmazásban, Egy napon rájöttek arra, hogy ckira-_ tokát hamisított• 1945 december 2,-á» Sohaff Zoltán llkórgyáros részé re száz ez o:-: pengő jutalom ellenében kii llitott egy olyan bizonyít*vácyt, .-i^ely szerint Sohaff résztvett az ellenállási mozgalomban.. Később Sohaff társának: ifi. Váci Istvur építési váll. áko zenek aő>tt ugyanilyen tartalmú . « J». bizonyitvhzjyt. * . W ei negyven dollárt Ígért elleiSBZolgt.ltatIs fejében. A harmadik namis bizonyítványt, amel; ugyancsak az ellenállási mozgalomban való rész-, "vételre vonatkozott, Dénes Jenő volt vezérkari sz-.zados löapta, de ezenkívül átadott neki ülés egy munkaadói igazolványt is, amely szerint annakidején a székesfőváros egyik kórházában mint ápoló dolgozott. Az előbbi három bizony it'-ányra rányomta a szokásos neesétet és ellátta a szükséges aláírásokkal. Csütörtökön tárgyalta az ügyet a büntetet örvény sz'k Gr; .f Andor dr, tanácselnök vezetésével. Illés beismerő- vallomást tett azz„l, hogy kevés volt a fizetése és gyermeke születésivel kapcsolatban rengeteg kirdása volt. Káderalt a tárgyaláson, hogy Dénes ismeretlen bolyon tartózkodik. A bíróság elnapoló végzést hozott. A követgező tárgyalási napon kihallgatják 'íives Henrik miniszteri tanácsost arranézvo, i ilyen volt a szolgálati viszony a vedlett és a miniszterelnökség között, majd kikérdezik Sohaff Zoltánt és if j. Váci Istvánt is.- /líOT/' ór.