Magyar Országos Tudósító, 1947. március
1947-03-16 [941]
A köztársasági elnök megnyitotta a második szabad nemzeti kiállítást, Na/Sk Ünnepélyes külsőségek között nyilt meg a Magyar Képzőművészek Szabad Szervezetének a Károlyi-palotában rendezett második szabad nemzeti felállítása. A megnyitóünnepségen megjelentek Mihályfi Ernő tájékoztatágügyi miniszter ? Balogh István államtitkár, valamint ott voltak a magyar társadalmi es művészeti élet kitűnőségei közül számosan, Tildy Zoltán-köztársasági elnököt^ aki Jékely László miniszter, ac$ elnöki hivatal vezetőjének kiséreteben érkezett a megnyitóra. Kmetty János festőművész üdvözölte és kérte fel a kiállítás megnyitására, Tildy Zoltán köztársasági elnök az üdvözlésre válaszolva, hangoztatta, rendkívül jól esik látni a művészek és általában a szellemi élet minél erőteljesebb jelentkezését az ország újjáépítésének munkájában. - A fizikai ttjjáépitésben - mondotta a köztársasági elnök - sokszor a puszta materiális életösztön a legfőbb motívum, De az . a tény, hogy szellemi életünk tehetségei, művészeink nem adták meg magukat annak a nehéz sorsnak, amibe jutniok kellett, ez azt mutatla, hogy a magyar életnek az egész teljessége egészséges és duzzad az életerőtől, A tavasznak akkor hiszünk igazában, nem mikor a kalendárium mutatja, hanem amikor " 'kidugja kicsiny fehér felét az első virág. Ékkor tudjuk, hogy az élet nem állt meg-, hogy az élet a' maga teljességében megy tovább, A. fizikai ujjáépités tényei is meggyőztek bennünket arról, hogy ez a nemzet élni fog. De most. amikor egyre jobban látjuk, hogy a szellem kezdi ráfesteni élfc. virágait a nemzeti élet .vásznára, meg vagyunk győződve róla, hogy életünk teljessége t»vátoé. megy minden értékkel és szépséggel. Éppen ezért.nagy örömmel nyitom meg a kiállítást és szeretném erről a helyről is'felhívni az ország minden felelős vezetőjének, de az egész magyar társadé lomnak a figyelmét is arra az elemi életkötelességre, hogy fizikai újjáépítéseink erőfeszítései közben sem szabad egy napra sem megfeledkezni a szellemről, a szépségről, a léleknek, az alkotásnak azoknak a drága értékeiről, amit müvészoink adnak a nemzetnek, Ezzel a néhány szóval & kiállítást megnyitom, A köztársasági olnök és a megjelentek ezután megtekintették a kiállítás anyagát, amelyről távozóban Tildy Zoltán köztársasági olnök nagy elismeréssel nyilatkozott, /HÜT/ -- •