Magyar Országos Tudósító, 1946. január
1946-01-08
* I fíraw.- ügy. l*Jiap* , lía/M A néobiróság dr. Lukácsy Sándor elnöklete mellett hétfőn délelőtt kezdte meg tárgyalni G-ras&y József" ée dr. Zöldi Merten bűnügyét a. Markó-atcai törvényszék es küd-ts zéki' termében. A tárgyalásra a vádlottakat- fogházőrök vezették elő. Az ügyéé zi emelvényen ekkor már helyet foglalt dr* IVne&i Ferenc népügyész es Mero&án C-yöroy politikai ügyész. A vádlottak védelmét mint az ügyvédi kamara által kirendelt > védők dr. Meiléky Kornél ée dr. Vecsey Gyula ügyvédek lát jok el. A - tár- \ gyaláe megnyitása után az elnök mindene keiótt személyi viszonyaikra von* t kozólp.;-. hallgatta ki a vádlottakat, Graeey elmondta, hogy 1694 évben.' született SzolíŐsön, kecskeméti lakos, volt, vezérőrnagy. Aztán hozzátette s ' ' , - Tulajdonképpen el tábornagy voltam ? de e^rsndőreeg ' •* politikai osztályán felolvasták előttem, Hogy a Szaleeitól kapott kinevezésem érvénytelen, Dr. Zöldi Márton 1912 évben Aradon született, volt csen- , . dőrezázsdos, jog;- ée illemtudor.- , ' AZ elnök ezután ie-mer tette a vádiratot* "Ssz^rint„a népügyészség a népbiróeági rerdclet"11. §-ának ö»oontj-\bali, a 13. S.pentionak 1, ée 2. be ke zdeséb*a és a 13, §. 4. pontjába ütköző háborús büntettek miatt emelt- vádat GTBÍÍV ellen. A vádlott 1942 januárjában, mint vezérkari ezredes Újvidéken állomásparancsnok vo3i és ott január 20 és 23. közötti időben kz c" parancsára a parancsnoksága alatt al ló körűibe iul ötezer honvéd, ceendőr, folyamőr, határvadász és rendőr a polgári lakosságból több ezret meggyilkolt ós kirabolt. Amikor ffras&y értesült hogy az ál utólagos partizánbes zirárgá-e megakadályozására tartott razziák eleó napján a karhatalmi alakulatok fegyverhasználata kevés volt, a január 2u-i tiszti eligazitáeon parancsot adott, hogy a karhatalmi als - * Kulatok nemcsak az eseti:-ges fegyveres ellenállások letörésénél használják fegyverüket, hanem akkor is, ha az utcán polgári ezsüjélyekct látnak, vogy észreveszik, hogy valaki lakása ablakán kinéz. Megparancsolta, > hogy golyószóróval és géppuskával lőjjék vépig az utcálcát és a halottakat á Dunába dobják. Január 22-én még mindig nem volt megelégedve az ' "eredménnyel" és tömeges kivégzésre adott parancsot, úgyhogy ennek következtében igen sok aggastyán és kisgyermek is éleié táv.- c ztette. . A további vád szerint lv44 .október 19-én Grre.s&y Budape? ter . Beregify Károly nyilas honvédelmi miniszternél jelentkezett- szolgálattételre, aki megbizte őt a Hunyadi páncélos hadosztály fe iliit-ásóval, illetve megszervezésé ve-1* 1944 november 6 án Zalaegerszegen ée később Vasváron meg is szervezte ezt a hadosztályt, amely akkor 12.CO0 főből állott. 1944 december 9-én a méo. életben maradottakkal Németországba vonult, és itt katonáit SS nuhába öltöztette. / folyt,köv./