Magyar Országos Tudósító, 1944. március/2
1944-03-20 [293]
. MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ •MI NŐI ARANYÓRÁT TALÁLT A FÜRDŐKABINBAN S MEGTARTOTTA - A BIR63ÁG , ELÉ KERÜLT. |i (ivari Séndorné, vasesztergályos felesége mult év nyarán a Scsfürdő egyik kabinjában talált egy nci aranyórát korkötővel,Betette s retiküljébe és amikor a tulajdonos jelentkezett és kérdezte, hogy véletlenül nem hagyta-e ott az óráját, az asszony nemmel'válaszolt. Később mégis megállapitrtták, hogy hozzá került az értékes karkötőóra. Lopás miatt megindult ellene a bűnvádi eljárís és Ealázs Sándor dr. büntetőtörvényszéki egyesbiró elé. került a lopási ügy.' A vádlott ki«* hallgatása ós a perbeszédek elhangzása után e biróság Jvérinét tizennégy napi fogházra Ítélte, de a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/ Sy, A PEREKÁRA CSAVARVA VITTE KI A GYÁRBÓL A LOPOTT SELYMEKET. l" Keresztes Ferenc dr. büntetőtörvény széki egyesbiró vonta felelősségeire Palotai Illésnó gyári munkásnőt, okivei szemben lopás volt a vád, A Goldbarger-gyárban dol"ozott és egv napon tettenérték, amikor a derekára csavarva, több méter ruhaanyagot akart kivinni. Házkutatást tartottak a lakásán és 9o mcter Gcldberger-áru került elő. A vádlott asszony azzal védekezett, hogy a lakásán volt selyomfélét 8 maga vásárolta és nem lopásból származik, A biróság ezt s védekezést nem fogadta el ós a perbeszédek elhangzása után Palotainét lopÓ3 vétségéért háromhónopi fogházzal sújtotta, de a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az itélet jcgerős. /MOT/ Sv. — KÉT m FÉLÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTÉK A CORVIN ÁRUHÁZ TOLVAJÁT. . /Kovács Károly né kalopkészitŐnŐ 1942 augusztus 26-án a Corvin nruréz'•^/ban vásárlás ürügye alatt hat darab gyapjukendőt, kőt pullovert; gyermek- <ís felnőttharisny'kat rejtett a retiküljébe és aktatés ká j ába, anikor azonban távozni akart, igazolásra szólították fel és leleplezték. Megállapították a rendőrségen, hogj már többször v«lt tüntetve. Az ügyészség vádja alapján Lltvay Sándor dr, elnöklése mellett tárgyalta az áruházi tolvajnő bűnperét a törvényszék, Kovácsné beismerő vallomást tett és azzal védekezett, hogy nagy leánya van,akinek eltartásáról neki kell gondoskodni, de keveset keresett és ezért lopott. . ' A biróság a bizonyító eljárás lefolytatása és Dékány Mihály dr.^kir, ügyész vádbeszéde után lopás bűntettében mondta ki bűnösnek Kov3csnét ós két és félóvi fegyházat szabott ki vele szemben, Az itélet jogerős, /MOT/ Sy, — ÉJSZAKAI BETÖRŐ A .RÖGTÖNITÉLő BÍRÓSÁG ELŐTT. 1 A budapesti büntetőtörvényszék mint rögtönitélő biróság kedden dél* | előtt tárgyalja Paul Fái Ferenc ötvenhároméves borbélysegéd bűnügyét, akit a királyi ügyészség a légoltalmi elsötétítés ideje alatt elkövetett betöréses l^pás bűntettével vádol. Az ügyész vúdinditvény sze' rint Paul Pál Ferenc március 13-án este 9 óra tájban feltörte Vásárhelyi Gáborné Nagymező-utcai .textllüzletónok kirakatüvegét és a kirakatból négy és fél méter gyapjú bélésanyagot, valamint hat és fél méter vattelinanyagot, Összesen mintegy 8oo pengő értékben, ki vett,'Také József rendőr és Csiti Gyula postaaltiszt tettenorték. mire Paul Pál Ferenc elmenekült és felszaladt a Nagymoző—utoa 43 számú ház első emeletére, a lopott holmit eldobte ? be esengi tett az egyik lakásba, ahol\rosszullét ürügye alatt vizet kért, A rendőr és a postaaltiszt ekkor, elfogták, Paul Pál Ferenc, aki többszörösen büntetett előéletű és körülbelül tiz esztendőt töltött cl különböző fegyintézetekben, áZenkivUl még harmincöt kirakatot fosztott ki, de ezeket a betöréseit nim a légoltalmi olüötétites ideje alatt, hanem nappal követte el. Lakúban több fényképezőgépet, esőköpenyt, pulóvert, ruhákat,szövetet, w VJ^} c *' kö, lapokat találtak, együttvéve mintegy 6ooo oengő értékben. ^/i'.iOT]/ Ky, I