Magyar Országos Tudósító, 1944. március/2

1944-03-19 [293]

Kézirat. .Első k i o d á 3 . Budapest, 1944. március 19, ) I ~ XXVI .évfolyam 75 .szám, FŐVÁROS. 1, —HSDVEZMÓíirES ÁRU ' DUGHAGYMÁT OSZT SZÉT k FŐVÁROS ilZ PRE3 TELKEK TULAJDONOSAI KÖZÖTT, A háborús közellátás elé tornyosuló nehézsé­gek enyhítése érdekében - mint ismeretes - r. főváros Bár évek óta megrendezi vitaminkért-akció ját. Ezelőtt három esztendővel kísér­letképpen a hasznos konyhakerti ós ' vitamindús növényekkel ültették be a főváros parkjainak n^gy részét, az eredmény azonban nem volt. kiélési tő és őzért 0 múltévben már nem került sor u parkok beülte­tésére. 4 főváros két év éti, minden tavasszal :.intc-vit^T.únkerte­kot létesített a város különböze helyein az üresen álló t'j-fQégő­kén és telkeken. Ezeknek a vitaminkertekhok a megművelése és feun­. tartása'meglehet és en nagy áldozó tokba korült ós sok rünKoorőt vett igénybe, k főváros vezetősége éppen ezért elhatározta,hogy az Idán tcvasszal nem létesít vitaminkor tekét, helyettük egy nitt l«aa ki­terjedésű központi vitamintclépet létesít a Gubacsi-dülőb-n. A kör­ponti Vitásunkért egyben kísérleti telep is lesz, Ugyanis fi növé­nyek termesztésénél először használják ma jó fel C szivattyútelepek áltnl kitermelt cs atornaia zápot. Est r z iszapot a szivattyútelepek a esstornák vizéből elgázosités utján állítják elő. Ha a kis érietek sikerülnek,ugy 0 jövő esztenö-bon a'főváros a kort- és telektv.laj­donosok részérő nagymennyiségű csatornái,-]upot juttathat majd nö­vény termesztés céljából. Az elmúlt években a tavasz folyauár v főváros kedvezményen áron nagymennyiségű vetőmagot osztott szét :z igénylők között-idén 0 votőmagakoió szinten elmarad, azonban e fővárosi k-*.r : .;é^zet óriási mennyiségű palántát oszt szót a kertész tolektulajdonosok közöt^, akik a közeljövőben vetőburgonyát is k&phsk. A konyhakerti növények termelését ogiti olo e polgármes­ternek az az intézkedése, mely szerint az Ingatlantulajdonosok ked­vezményes áron március 20-ától,hótfőtől kezdve a sarkosfővárosi köze égi kö zópfoku' kertes zképző is kólát ól /XIV •,Egres r- y -ut 73 ./ dughagymát kapnak. Értesülésünk szerint a főváros tulajdonában lévő ingatla­nok nagy részét lucernával ós egyéb takarmánynövényekkel ültetik be,hogy a Köztisztasági Hivatal és általában a főváros tulajdoná­ban lévé' ló»'llomány részére megfő lelő mennyiségű tr-kormányt bizto­síthasson? k.Ugy anis 'ugy a hivatal,mint a/, üzemek o tékiötétben u há­borús nenézúógek következtében beszerzési nohózségőkkel küzdenek. /MOT/Vr. Na, ll

Next

/
Oldalképek
Tartalom