Magyar Országos Tudósító, 1944. március/2
1944-03-29 [293]
MAGYAR ORSZÁGOS TJDóSITó CIPőuTALVÁNY ÜZEREKET ÍTÉLT EL A BÍRÓSÁG. / A büntető törvény szék Pártényi tanácsa most tárgyalta Vasszel Károly arolt fővárosi tisztviselő és társai árdrágítás 1 bűnperét, A vád szerint Vasszel ós kollegája Rózsa Ferono, akik a VII, kerületi elöljáróságon, mint óradíjas tisztviselők dolgoztak, jogtalan módon hatvan darab cipőutalványt szereztek, acit azután darabonként 22 pengőért eladtak Gonda Ferenc fog teohnikusnak, aki viszont 43-45 pengő ellenében továbbítottak Bittér István kereskodősegééinek ós Plósz Lajos üvegesmesternek. Utóbbiak azután ismeretleneknél értékesítették, A vád szerint ilymódon a eipők árát megdrágították, A vádlottak tagadták bűnösségüket, A törvényszék sok tanút hallbatott ki, majd a széleskörű bizonyítási eljárás befejezése után Ruszkay Tamás dr, királyi ügyész tartotta meg vádbeszédét, ameiy után a védők szólaltak fel, " mj . '"V KII", Xg, ügyvédek azzal érveltek, hogy utalvánnyal nem lehet árdrágítást elkövetni, A biróság Ítéletében kiMondta, hogy árdrágítás történt és Vasszel Károlyt, valamint Gonda" Ferencet fejenként egyévi börtönbüntetésre, Rózsa Ferencet nyolchónapi börtönre, Plósz Laj-st pedig vétségért háromheti fogházra Ítélte» Az indokolás szerint az utalvány a rajta szereplő közszükségleti cikk megszerzésére szolgál és az,aki ezzel üzérkedik,magát a szóbanlévő fontos árucikket drágítja, tehát árdrágit 0 visszaélést követ el, '•*» i Az uzsorabiróság Bittér Istvánt az ellene emelt vád alól felmentette, ,'Az Ítéletnek a felmentésre vonatkozó része nyomban jogerőre emelkedett. Az elitélteket egyébként szabadlábra helyezték, /MOT/Sy, m+mtÚt ÉV ÉS KÉTHÓNAPI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK LOPÁS BŰNTETTÉÉRT EffY C3A10ST,' |) Szabó Lajos csapos ellen a királyi ügyészség lopás büntette miatt emelt vádat, A vád^ szerint két ismerőse szekrényeit álkulccsal felnyitotta és az egyikből 8oo pengő, a másikból pedig 2ooo pengő értékű ruhanomüeket lopott el, A büntető törvényszéken Gálfalvy dr. egyesbiró tárgyalta az ügyet,, aki előtt a vádlott tagadta bűnösségét, A főtárgyalán terhelő adatai alapján azonban a biróság ezt megállapította os a perbeszédek után Szabó Lajost kétévi ós kéthónapi fegyházbüntetésre Ítélte* Az ítélet nem jogerős, /MOT/Ma,