Magyar Országos Tudósító, 1944. március/1
1944-03-07 [292]
törvényszéki kiadás. T/^ % Budapest, 194á. március 7. , — REJTÉLYEK 12300 PEíIGő KÖRÜL. A Érdekes hátterű bünpert tárgyalt ma délelőtt Dömötör Géza dr. bünte/-i tctörvénysLéki egyesbiré. Vádlottként Bakonyi Endre ötvenhároméves 1 íAgynok, vplt részvénytársasági igaegató szerepelt. Az előzmény a következői Ez év januá* 2c-án a Klub kávéházban reggelizett társaságával Sommsr Alfréd fővárosi ügyvéd. Amikor eltávozott, észrevette, hogy elvesztet 1 * hadrágja zsebéből 123oo pengőt tartalmazd borítékot. Nyomban jelente6ce az esetet a rendörségnek, ahol megindult a nyomoaás. Kiderült,, hogy a szomszéd asztalnál ült ugyanakkor Bakonyi Endre, aki az ügyvéd távozása után átment annek asztalához, majd egykét: pero múlva hirtelen elhagyta a-kávéház h-lyiségét. Azt is megállapították a detektivek, hogy a következő napon 9 5oo pengőt adott át fivérének és amikor kihallgatták,találtak nála néhányseáz pengőt*A íelmerült gyanuokok alapján le is tartóztatták és az ügyészség lopás büntette miatt vádat emelt ellene. Bakonyi elmondta, hogy valamikor jól jövedelmező áll'.ea veit, de mostanában is keres, ezenkívül több ékszerét, feleségének a bundáját is eladta és ebből volt p'énze, Fivérének azért adta át a 95oo pengSt, hogy/őrizze meg. Sok ellentmondás mutatkozott a.vádlott rendőrségi ás mostani vallomáJa között, azonban megmaradt -.mol-r lett, hogy nem'hozzá.vándorolt'fe pénzesboriték, nem is látta, hogy valaki elvesztett volna valamit. Arra a kérdésre, miért ült ahhez az aazti'Ihoz, ahol előzőleg az ügyvéd reggelizett, azt felelte, rend-' szerint ez ez 8'törzsasztala.-Kihallgatták a feleségét, egy volt táncosnőt, aki férje vallomásít erősítette meg atekintetben, hogy volt megtakarított 'pénzük is. Tanúvallomást tett Bakonyi György kölesen- ' könyvtáros,- aki szint'ón a vádlottat igyekezett menteni. Az Ő rendőrse:d és mostani vallomása között is eltérések mutatkoznak, amit a biró elébe is t-'rt. /Folyt,köv./ Sy. • PRO D 0 M 0 ! A tárgyalás további folyamáról a :<!0T főkapitányság! kiadás álban kö? lünk . tudósítást. HOT. V W ._