Magyar Országos Tudósító, 1944. január/2

1944-01-16 [291]

DRÁJ ITÁfl KÉTSZÁZÖTVEN DARAB FLANELL IHOGEL, A budapesti kirélyi "tábla dr« Horváth Qéza elnöklésévei egy nagysza­bású árdrágitlsi bünpert tárgyalt, amelynek tényállása az uzsore­blróság előtt elsőfokon megtartott főtárgyalás alkalmával a követ-* kezőkben derült ki. " Tolnai István 194o január havában kapott tex* tíl kis-és nagykereskedői iparigazolványt,'majd má3fól évvel később a Wekerlo Sándor utca 4 szán alatti ház II, emeletén egy udvari szobában, tehát a legális fogyasztók rósséfői csak nehezen felta­lálható helyen nyitotta meg ez üzletét. 1942 december hó folyamán Tolnai István a Magyar Paznutipar R,T»-tól 25o darab flanell inget vásárolt; amelynek darabjáért 13 pengő 31 fillért fizetett. A-tel­jes vételárat nyomban és egy összegben kiegyenlítette. Textilkeres­kedelem körükben gyorsan hire futott annak, hogy Tolnai Istvánnak a közismert nagy anyaghiány ellenére is mindig van nás és más • áru­ja, értesült erről Láng Simon 71 évos textilügynök is, akinek ko­rábban tex:;llnagy kereskedése volt, de az utóbbi időben már csak mint alkalmi Ügynök dolgozott. Áruért jelentkezett Tolnainál/ aici felajánlotta a flanell ingeket, amelyeknek darabjáért . 25 pengőt • kért. Láng arra való figyelemmel, hogy karácsony előtti időszak volt, de egyébként is az ingek jóanyagból, Jószabással és megfelelő kidol­gozással készültek, a 25 pengős árat nem találta magasnál:. Ennek ellenére hosszasan a Hordozott az ingekre, amelyekből végül 15o da« rabot átvett 23 pengő 8c filléres egységáron. Ezeket az ingeket azjután tovább adta Takács Sándor szabómesternek, akinek a felesége fehérnemű üslettel rendelkezett, Takács a feleségének üzlete számá­rai megvásárolta az ingeket darabonként 25 pengőért. Ebből Takács Sándor 53 darabot a Baross Aruforgalcii Szövőtkezotnek adott el, darabonként 28 pengőért. Ebből az összegből Polach László JkareskedŐ­s$géd darabonként egy pengő közvetítési dijat kapott* A Baross Áru­forgalmi Szövetkezet r pestszonterzsébett cég a nála vásároló keres­kedő tagok szlcáf* egy-egy flanell inget adott el, amelynek darab-* Jeíért 52 peng3 6 fillért kapott, A kiskereskedők a fogyasztóknak t&ovAbb adták ezeket az ingeket darabonként 38 pemgő *. 48 fillérért, •'Nyilvánvaló e tényállás alapj'n az, hogy a 13 pengő 31 filléres fla­1 fcell ingele alig egy-két nap 1 forgása alatt egy egész 3ereg kézen > futottak keresztül s ezen fajölés rövid időtartama'alatt hirtelen felszökött a i;ii,enhárom pe: gőa ingek ára 38 pongői"©. Az irdrágitás ugy pattant 11, hogy a közellátási hivatal emberei m% ügyből ki­folyólag háizivizsgS.lptot folytattak s Baross Aruflorgalni Szövetke­zetnél a a közegeknek feltűnt a drága flanell ing ós a vizsgálatot . erre is kiterjesztették. A megindult eljárás folyamán Tolnai üzle­tében találtak még 32 darab flanell ingei?, a többit ismeretlen egyén­' nek adta el, ki nem deríthető áron. } Az árdrágitlsi bünpor, végül, az uzsorabiróság elé ke­rült, ahol a vádlottakat bűnösnek mondták ki folytatólagosan elkö­Í etett üzletszerű és a közellátás érdekeit is súlyosan vesz'lyez­etŐ árdrágító visszaélés bűntettében és ezért Tolnai Istvánt három~ évi és hathónapi fegyházra, öooo pengő pénzbüntetésre éa 3ooo pengő •asryoni elégtétel megfizetésére Ítélték, elvonták az ipari gazolva* n;.át, öt [esztendőre eltiltották a textiláruk-kereskedésétől és Buda« pest területéről öt évre kitiltották. Takács Sándort kétévi fegyház- 1 büntetéssel, Öooo pengó pénzbüntetéssel ós 2ooo pengő vagyoni elég­tétellel sújtották, öt évre Őt is eltiltották a textilkereskedéstől' Polach László ugyancsak kátév} fegyházbüntetést kapott, mig Láng Simont? ha-chónapi börtönbe ítélték. A tábla további bizonyítást rendéi: el és, a fegyházra itólt fogva lévő vádbttakat szabadlábra helyezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom