Magyar Országos Tudósító, 1943. október/1

1943-10-08 [288]

— ZSAROLÁSÉRT IiATHóNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY SOFFőRT, A pestvidéki törvényszék dr. Borboly János elnöklete mellett 'na tár­gyalta Ujházl-Urapringer János 31 éves pestszentorzsóbeti gépkocsi­vezető bűnügyöt, aki ellen az ügyészség zsarolás bűntette miatt emelt vádat» A vád szerint Ujnázi négyszázötven pengőért gópkocsinotort vá­sárolt Belkó József iparosmostértől A motort tiz napig használta, majd azzal a kijelenoéssol, hogy nem felel meg, tolsozavltte Belkónak 6c kövctelto, hogy az iparos fizesce vissza a vétolárat, Belkó ki^e­, lentotte, hogy nem hajlandó a pénzt visszaadni» A£ nap este Belkó ' 1 oealádjával együtt a wekerletelopi moziba ment, A nézőtérről két fér­fi kihívta a mozi eló, ahol még harcán álltak. Mielőtt még a meglepő­dött iparos szóhoz iuthatott volna, egy autóba tuszkolták ÓB elsz&<* guldottak Vvlo Belkó lakására, ahol megfenyegették, hogy ha nem fizeti vissza a pénzt Újházinak, internáltatni fogják. Az iparos szoronga­tott helyzetében végül is aláirt ogy nyilatkozatot, hogy másnap vissza­fizeti a pénzt. Ilyen előzmények után került ma főtárgyaláara az ügy ós a törvéryszók a bizonyítási eljárás terhtlő adatai alapjén bűnösnek mondotta ki zsarolás bűntettében Újházit éa ezért nathónapi börtön­re Ítélte. Aa itPletnen jogerőé. A bűnügyben szereplő többi személyek ellen külön folyik az eljárás. /MOT/Os, •v**»A FELESÉGGYILROS KŐFARAGÓSEGÉD A BÍRÓSÁG ELŐTT, Alföld* Altmann László 36 éves kőfaragósegód « mint még emlékezetes ­a mult év június 5-én, az Abenyi-utca 4 számú ház lépcsőházában Brow­ning pisztolyával agyonlőtte feleségét született Pfeiffer Veráit, az* Után magára, lőtt. Felgyógyulása után a merénylő férj ellen az ügyész­ség gyilkosság büntette miatt vádat omelt? A büntetőtörvényszék Ko 1­1 vács Miklóa tanácsa nult óv novenberébeh már tárgyalást tartott az Tf ügybeni kihallgatta a vádlottat ós néhány tanút, majd a tárgyalást további tanúkihallgatás coljából elnapolta, Az ügy ma foglalkoztatta ismételten a Kováo3 Miklós-taná­esot, A tárgyalást - miután törvény által megszabott léét * hónap már oltelt - mog kellett imótelni ós újból kihallgatni ugy a felesége gyilkost, mint a már kikérdezett tanukat. Alföldi Altmann László, aki letartóztatásban van, ma is ugyanúgy vallott, mint az előző főtárgyaláson, Kijelentettél hogy bttneanek érzi magát, mert felesége uletét k ioltotta. Hangoztatta azon­. ban, hogy akkor, amikor találkozott az asszonnyal, nem volt szándó­kában agycnlonij azért volt nála a revolver, hogy önmagával végezzen. / - Nagyon szerottem az asszonyt, nem tudtar. nélküle élni ós mórt nem akart Visszajönni hozzám, 'meg akartam halni - vallotta, é* Egész nap ittam, körülbelül egy liter pálinkát Ihattam mog. •. * A vizsgálóbíró előtt fél literről beszélt j a mult főtár­gyaláson azt mondta, hogy másfél litert ivott. Amikor megvizsgálták a mentők, neu találtak semmiféle alkoholszagot a leheleten. Hogy kelét­kezhettek ezek az -llontnondáso^T - szólt közbe az elnök. *• En ugy emlékszem,egy littrrt ittam, ádoepálinkát, - maradt mog vallomása mellett a vádlott, A gyilkos férj ezután részletesen elmondta, hogy szerelmi házasságot kötött a feleségével éa kezdetben a 1 egidéálisabb életet élték, Régebben dolgozott apóoá, 8 Pfeiffer ós Heezki cégnél, Akkor kezdődtek a nézeteltérések a oealáddal, amikor megtudta, hogy apósa óp anyósa nen akartak unokát. Később megbetegedett óe amikor kijött a kórházból, feleaóge társaságáhen egy férfit talált^ aki a o saladnak régi ismerőse volt, Emiatt féltékenységi Jelenet játszódott lo, ami­nek következtében az asszony szüleihez költözött. Ezután kibékültek, de már nem tért vissza a harmónia a caaládha, Az anyósral mindennapo­sak voltak az összetűzések, ugy, hogy el is költözött tőlük* JU^. /Folyt. kö"./sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom