Magyar Országos Tudósító, 1943. június/1

1943-06-11 [282]

KULFÖLM KÖVETELÉS BE NEM JELESTÉSÉERT EZER PENG8 PÉNZBÜNTETÉS. Nagy Jenő hédmozővás árholyi magánzó ollen az ügyészség külföldi k övo»­telée gondatlan be nem jelentéso miatt emelt vadat ós a büntetőtör­vénye zek Lukács Tibor tanácsa vonta öt felelősségre. A vád szerint New York váro»4A<H. kogydljat kapott, ezenkívül ogy amerikai mjsszióo társulat megbízottjaként bibliaserjesztéssel is foglalkozott ós eb­ből jövedelme volt, azonban sem a kegy díjképpen kapott aelláröss­BÍ egeket, sem a missziós társulattól járó jövedelmét not jelentette bo a Nemzeti Banknak. Nagy Jenő védekezésében elmondta, hogy New­íprkhan mérnökként dolgozott, autóbaleset érte ée ezért kapott legy­dljat a várostól. Ezt a járandóságét azonban nővérére ruházta, nem tudta, hogy be kellett volna jelentenie a Nomzeti Banknak, Szerinte más külföldi eredetű jövedelme nem volt óe ninos is, A bíróság ki­hallgatta a tanukat ÓB a perbeszédek után Nagy Jenőt a gondatlan cselekmény ért ezer pengő pénzbüntetésre itélto. Az Ítélet Jogerős, /MOT/sy, —HALÁLOS BALESETÉRT HATHÓNAPI FOGHÁZ, Ruaz Nándor kocsist az ügyészség gondatlansággal elkövetett ember­ölés vétségével vádolta meg' , és Lajos Ödön dr, elnőklé­sóvel került az ügy tárgyalásra. Néhány héttel ezelőtt halálos sze­rencsétlenség történt a Váci uton. Egy teherkocsi, . ..melynek lovalt * Rusz Nándor kocsis hajtotta, az esti órákban"megfelelő kivilágítás nélkül haladt, még pedig szabályellenesen nem a j obb r hanem a Baloldalon, Szénbe jött Fazekas rendőrtörssőrmester motorke­rékpárján. Nem vette észre a lovaskocsit, amolynek rúdja valósággal felnyársalta ugy, hogy sérüléseibe még a helyszínen belehal*. Ezek után indult meg a bűnvádi eljárás a kocsis ellen, akit Lajos Ödön törvény ez éki tanácselnök tanácsa ma vont felelősségre, A főtárgya­láson azzal védekezett,, hogy megfelelően ki volt világítva a kocsi ós a halálos balesetet nem ő idézte elő, A lovak megijedtek a motor­kerékpártól, azért mentek át a Jobboldalról a baloldalra ós Így kö­vetkezett be a szerencsétlenség, A bíróság aporbeszédek után Rusz Nándort bűnösnek mond­ta a vádezerinti cselekményben és ezért hathónapi foghásbttntetóero Ítélte, Az Ítélet nem Jogerős . — SZOMBATON STATÁRIÁLXS TÁRGYALÁS I A budapesti büntetőtörvény szék mint rögtönitélő bíróság dr, Kray­asll Miklós tanácselnök elnöklete mellett szombaton délelőtt tlz órakor összeül, hogy felelősségre von^a Csapó András harminc egyéves szobafestő és raázolóeegedet, aki ellen lopás büntette miatt emelt vadat a királyi ügyészség, A vád szerint Csapó, aki lopásért és más huncselekmény okért mér büntetve volt, Budapesten ez év május 27-én este 11 óra tájban, teh-t az elsötétítés ideje alatt a Vilmos caészá»­ut S számat ház előtt észrevett egy Mátra gyártmány* segédmo­toros kerékpárt, Csppó az őrizetlen kerékpárra ült és azzal elszá­guldott, A kerékpár tulajdonosa, Izsák Ferenc vegyész főljelentést tett a rendőrségen a körülbelül 3ooo pengő értékű kerékpár eltűnése miatt és Csapó igy került a rendőrségre, A rögtönitélő bíróság az osküdtszékl teremben tartja meg a főtárgyaiást, amelyen a vádhatóságot Szabó Zoltán dr, királyi Ügyész képviseli, /MOT/ Ma,

Next

/
Oldalképek
Tartalom