Magyar Országos Tudósító, 1943. április/2

1943-04-29 [281]

MAGYAR ORSZÁGOD TOD$8ITO • " 3, törvoni'3* ki kiadási Bud\pest, 1943, április 20. —- A MENTÜK VITTEK EL A TÁRGYALÁSRÓL EGY VÁDLOTT NŐT. Szabó Julianna harmincéves háztartásbeli ollón az ügyészség hato­sai közeg elleni erőszak miatt emelt vld&t és mara tűzte ki az ügy tárgyalását Gamberszky Guidó dr. büntetotörvényszáki tanácselnök, egyes biró« A vád azerint néhány héttel ezelőtt a Hítlev-téren bot­rányos jelenetet rendezett s amikor rendőrt hívtak, azt arculütötte» A vádlott nő tagadta bünöeaógét, de a kihallgatott ú&nuk ellene val­lottak. Az egész tárgyaláson renlkivül idegesen viselkedett és ami­kor a tanuk terhelő vallomása .lhangzott, idegrohamot kaeott, ugy hogy a mentőket kellett hivni. A mentőorvos megpróbálta annyira ma­gához téríteni, hogy legalább saj t lábán távozhasson, de ez sem si­került, Szabó Juliannát két ápoló vitte el a törvényszék épületéből, tárgyalás ilyun körülmények között félbeczakadt. /MOT/ Sy. » ARANYGlí'R'ü HELYETT REZGYJRJT ADOTT VISSZA. Murányi Sándor dr. törvényszéki egyesbiró tárgyalta Székely Mihály gyári munkáé csalási bűnperét* Tóth B^la novü iamorőso tett ellene bűnvádi feljelentést, azt adva elő, hogy március 2o-án átadott neki két darab aranygyűrűt, amit Székely meg akart venni. Kct nap múlva visszaadta a gyűrűket, de amikor jobban megnézte, látta, hogy az Ő két aranygyűrűje helyett rézgyűrűket kapott. A fcljelontés alapján indult meg azután a bűnvádi eljárás. Székely azzal védekezett,hogy történetesen volt nála két r.,z karikagyűrű is és amikor Tóth gyűrűit átvette, ugyanabba a zsebébe tette, ahol a rézgyűrűk voltak. Megté­vesztőé*, azonos volt a szinük ós igy összekeverte azokat, Ü bíróság ezt a védekezést nem fogadta el és dr. Villanyi Ferenc ügyészségi alelnök vádbe-sz :de után Székely MiheLyt jogerősen kéthőnapi fogházra , ítélte. /MOT/ Sy. «#. ZU PESTVIDÉKI STATÁRIÁLIa TÁRGYALÁS /l.folytatás/ A vádlottak kihallgatása ut m a bíróság a bizonyitási eljárás során tanuként kihallgatta a bűnügy sértettjeit, valamint C3ere Já­ngs detektívet, aki több társával együtt a tyuktolvajókat kézrekeri­%e tte» Dezső Sándor dr. ügyészségi alelnök a bironyitási eljárás be­fejezése után mindhárom vádlottal szemben u legszigorúbb Ítélet ki­szabását kérte. Lindmayer Béla dr. és Stromszky Olivér dr. védők kér­ték, hogy e rögtönitélő birdság utalja rendes biroság élé s bűnügyet, miután megnyugtató módon nincs bizonyítva, hogy a vádlottak az elsö­tétítés ideje alatt követték el a terhükre rótt lopásokat. Délután negyed háromkor hirdette ki vitéz Somody János dr, elnök a rö^tönitélo biréslg Ítéletét. A birósg bűnösnek mondotta ki Balog Györgyöt elsötétítés ideje alatt elkövetett lopás bűntettében s miután ez'a vádlott még nem töltötte be huszadik életévet, tízévi fegyh\zbüntetés-re itélte. Ifj. Balog János és Kufa Lajos ügyét ren­des biroság elé utalta o stntáriIli3 biroság. Balog Györgyöt, beisme­rő vallomása lapján Ítélték el. /MOT/ Os.

Next

/
Oldalképek
Tartalom