Magyar Országos Tudósító, 1942. augusztus/2

1942-08-19 [277]

Közirat,, Tizenötödik kiadás, Budapest, 1942, augusztus 19, ^ ^ XáJ.V, évfolyam. 221, szám»­I ő R V III KTSZ ÉK fZ%% Ir.iródjMIalász sajtóper.,/ - A cikkiro csupán azt állítja., kogy a i'őnagánvádló a kornány­zóholycttosi javaslattal kapcsolatosán az aggodalmaskodó, alkotoányt fői* tő politilois köí^tösőben jelentkezett, holutt &zt korábbi politikai működése 3orán" neaa tetto, Az a ne ga ti vun, kogy vitéz Imre dy kié la fŐ­; * nagánvádló korábbon a magyar alkotnáryt non vette oltalmába, korántsoö­egyértelnfi az alkotmánnyal való szembenállással, éppen ezért non is kifogásolható nagatartása. Az a körülmény ugyanis, hogy valanoly ál­lamférfiú az alkotmányt eddig nem ve tto oltálaidba, az illetőt bűnvádi eljárásrak vagy iáSznogvutósnok nem teszi ki, nert a körülményektől ós a politikád helyzettől függ az, hogy az alkotmány védolnébon való kiállásra tá.-gyi okokból vagy az illető politikus egyéni noggyoző­déao azörint szükség van~c vagy soai, Márpedig u cikk nen állit ja azt, h egy vitéz Inrédy Béla a múltban az aBiotnány. nogvődolmozósét annak szükséges via.cára kötcleeségollonoson riulasztotKa. el, Amí vizzont az olködösibott célokat illeti, onnok a kité­telnek tárgyilagos értelme az,, hogy vitéz Iiarédy béla az alkotmány védelmében való kiállásának célját nen tárta fel. kanon rejtvo" rartót­tá. Az elködösitett politikai cél korántsem jolont a törvényben' alkot­mányba, jpcrkölcsbo a üköző tényt, Époon ezért ebben a. kitételben nixes * a n vozett fé:in~ánvádlp ncgbecsülését ©zökkenteni alkalnas tar­taloa., mart a pelitikai élet jólisr.ort és r.ogengedho té ta?-'i. ájshoz tartozik az, kogy va.la.-aaly politikai föllépés oolja egyolőro no tá­ras y ék xhl, írrédy Béla foxifxgán váll ónak h cikk szerint olköaösitott célok érdekében történt a.lkotmánytvédé fellépéséi} a vádlott mintegy szcnbeállitja azoknak a működésével/ akik mindig hűen,becaülottol védték a magyar alkotmányt, Ebből a szonboállitásból azonban a vád­lott nan vonja lo és a tárgyilagos olvasó Som vonhatja le azt a követ­kezte testi hogy viszont Inrédy Béla alketnányvéaő szerepo non hü ét n-r.i becsületes, A sajtőkezlcnóny 6rtelne ereszben nyilváhavlóan az, hogy á vádlott szenpont jáuől - a lap pártpolitikai irányának neg felő­lien - értókosebbnok mutatkozik" a cikkben említett ugynevágott "csáklyá30k" állandó folyamatos, mint Inrédy Béla főnagánvádlóink a kományzéhclyetfccsi törvényjavaslattal kapcsiolatban to&usi'to bt; csupán alkálonszex'ű alkotmány védelme, Ez az összehasonlítás - ellen­kező pártpolitika szemszögéből - kétségtelen hátrányos értékítélet a ^ főnagán vádiéval szénben, dc nen tartalmaz az egyéni' beosülot jogot serte,, közmegvetést naga után voup olyan tényállítást. "amely a megen­gedő te tt politikai bírálat köré büntető jogszabályba ütköző nődön túllépné> - A aajtóközlomény egyéb része beszámol arról, hogy Bár­dossy László nini.Sz terelnék miként ártclnozto a főmagánvád? óknak a kórsáén yzóhclyo ttesi tér vény ja vas la képviselőházi tárgyalása alkat .má­val tanúsított na.ratartásáto Ehhos lázi azután az ellenkező politikai pártál'Jásu cikkiro a aaga megjogyzvsoit SSpedigl a cikkíró non csodál­kozik a pártközi negáltagodás be nen tar búzán, ez a javaslat ugyanis a jogfolytonosaág fenntartását ós az ország rendjének, nyugalmának minden esetben val$" biztosítását célozza,, aul kétségtelenül a nemzet és az ország érdeke, de nyilván nem érdeke azoknak, akiknők a célja éppon ennek az ellenkező ja, Ennélfogva előrelátható volt - ix-ja tovább a vádlott - hegy a szélsőjobboldali pártok mindent ne" fognák kísérel­ni, hogy a javaslatot a köz /éle:lénynek legalább egy része el ott kon-­pronáttálTák, Stogy a *i'.<tózegestői som riadták íisaaa, az nár- sajátos harcziodoruijál folyik, umoívből odáig is 3 lég ize Htot adtak, /Folyt 0 kűV*/ J

Next

/
Oldalképek
Tartalom