Magyar Országos Tudósító, 1942. augusztus/2

1942-08-30 [277]

1« törvényszéki kiadás. Budapest, 1942, augusztus 31. MA.GYARORS Z ÁGOT GYALÁZTA - EGYEeNAPI FOGHÁZRA ITELTEK. Héthelyi Ferenc dr, elnöklése mellett a büntetetörvényszák Ötöstanacsa «a tárgyalta Tvarcsek Margit sasaalmi segédmunka-snö bűnperét. A királyi ügyészsag a magyar illám -a a magyar nemzet megbecsülése ellen Irányuló Vétség miatt emelt vádat, mert mult novemberiben a Bercsényi-utcai élel­meznél hivatalban Magyarországra gyalázkodó kijelentéseket tett. A vád­lott nó tagadta bűnösségét, de a tanuk terheljen vallottak. A biróság Vudy uszkár dr. ügyészségi alelnök vádbesz^de és a védő felszólalása után bűnösnek mondta ki ivarosok Margitot a terhére rótt bűncselekmény­ben és ezért egyhónapi fogházbüntetésre Ítélte, amely azonban nem jog­erős . /MOT/ Sy. • WgOFOGTA A HSHDőR TORKÁT - KETHóNAF I FOGHÁZRA ITELTEK. Barát Károly szerelŐ3egad ellen a királyi Ügyészség hatósági közeg elle­ni erőszak vétsége miatt emelt vádat és Raskó István dr. bűr tetőtör vény­széki eeyesblró ma tárgyalta az ügyét. A vád szerint ez ev májusában egy vendéglőben duhajkodott, mindenkibe belekötött, ugy hogy kénytelenek voltak rendőrt hivni. A rendőr ki akarta vezetni a helyiségből, de ellen­szegült, dulakodott vele es megfogta a torkát, Nohuzen lehetett megfékez­ni a meglehetősen Ittas embert, akit lőállítottak az őrszobára. A biró­ság olott azzal védekuzett, hogy sokao ivott ós nem emlékszik semmire. A biróság kihallgatta a vendéglői botrány szemtanúit, majd a perbeszédek elhangzása utt-n bűnösnek mondta ki Barát Károlyt a vádszo­rinti cselekményben es kóthónapi fogházbüntetéssel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/ Sy. — RÉSZLETRE VETT ÍRÓGÉPET 8 ELADTA. Cserte Kálmán dr. büntetőtörvényszóki egyeseiro előtt volt vádlott Len­gyel Sándor gyógyszereszssgéd, aki ellen a királyi ügyészség sikkasztás miatt emelt vádat. A vád szerint mult év folyamán egy Iróg£pkoreskedö cégtől a tulajdonjog fenntartásával vásárolt egy hordozható ir^g^pet; amit azután, anélkül, hogy a vételárat kifizette volna, eladott. Longyel baleiaerta a cselekményt s azzal védekezett, hogy szorult anyagi helyzeté­ben adta el a gapet, de abban reménykedett, hogy rövidesen pénzt kap és visszavesz-, A bíróság Mosonyi Sándor dr. királyi ügyész vádbeszéde után "kengyelt, aki már volt büntetve, - sikkasztás vétségéért négyhónapi fgg­názra ítélte, amely jogerős. /MOT/ Sy. — LOPOTT KERÉKPÁRT VETT - PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK, Kovács Mihály szijgyártósegéd orgazdát miatt volt vádlott Cserta Kálmán dr. büntetőtörvónyszéki egyesbir 0 előtt, A királyi ügyészség azért emelt •llene vádat, mert agy looósbol szármáz 0 kerekpárt vasárolt* Azzal véde­kezett, hogy Jóhiszeműen veit*, -jeg a gépet, nom tudt-a, hogy az eladója lopta, A biróság jogerősen azaz pongő pénzbüntetéssel sújtotta, /líOT/Sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom