Magyar Országos Tudósító, 1942. július/2
1942-07-31 [275]
SIKEL SZTASÉRT ELITáLTEK EGY ADÓÜGYI JEGYZŐT* Zsák József az érábrányi körjegyzőségen, mint adőügyi Jegyző működött, Ámult év tavaszán súlyosan megbetegedett * tüdő és mellhartyajsrulladást kapott* Meglátogatta őt betegágyánál az egyek felettesei akinek Zsák József elmondta, hogy néh ny Ügyféltől a behajtott pénzt nem fizette be a község pénztárába, hanem Ígérte, hogy felgyógyulása utón majd elozámolí De amikor egészséges lett, nem tért viasza a hivatalába 6c csak késő ősszel fizette be a hiányzó pénzt* Ekkor azonban már megtotiÁk ellene a feljelentést és hivatali sikkasztus büntette miatt folyt ellene az eljárás* A nagyváradi törvényszék tizenháromrcndboli hivatali sikkasztás büntette miatt vonta felelősségre és egyévi börtönre Ítélte el* A tábla és most végső fokon a kir lyi kurla dr* Hubay László elnökletével tartott tárgyaláa ut .n ezt az Ítéletet helybenhagyta* /MOT/G* **MMM A GYALUI SAKTER VALUTAJGYE. A szökéaben lévő Jck-b Jenő éruihályfalvai lakós,194o november havában felkereste unákatestv'rŐtWertzberger Mózes gyalui eaktert és Herz Tibor 18 éves kereskedőtanmoot, akiknek elmondta, hogy Romániából csempészett valutákkal sok pőnzt lehetne szeretttii* Rőszloteson elmondta Jákob azokat a módokat, BEB lyckkol nagy jövedelemre lehet igy szert tenni* Aztán ogy ismeretlenül maradt loán; t küldtek gyalogosan román területre és ez a n5 hozott is töob alkalommal közel uásfol millió értőkü leit, azt átadta Jákob Jenőnek, aki viszont Wertzbérger Mózesnek ós Herz Tibornak az idegen valuta megszerzése és zugban való eladása körül kifejtett közreműködőiéért jutalékot fizetett* A budapesti büntetőtörvény szék, mint uzsorabiróság külf ldi fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés büntette miatt vonta fel lőaségre ertzbergert és Herz Tibort ós elitélte őket fajenkVnt ogjrőtl ós háromhonapi börtönre* A bejelentett seijnicégi panaszok folytán a királyi kúria dr* Szolnok-tanácoa a vádlottak szerepét, mint bunaegédi feünrészecaéget minőoitette s énhez képest a büntetésüket fejenként egyévi és kéthonapi börtönre mérsékelte* /MOT/G, mmmWBLKáBLTF, A KÚRIA EOi K0MM081STA KŐMŰVES BÜNTETÉSÉT* Bor sás József vecsdai kőműves Dunaozokcsőn, a hajóállomáson az orosz állapotokat dicsérte, még pedig olyan formában, hogy eljárás indult ellene az állami os társadalmi rend erószakoa felforgatására irányuló *sgatás vótsógo miatt, A póo^l törvényszék ötö3tanácsa ezórt kóthónapi fogházra itólteo A kúria dr. Moldováaiyi Géza korona ügy észhely ette s folezolaláaa után a vádlott büntet; sót hathónapi fogházra súlyosbította,/MOT/G*