Magyar Országos Tudósító, 1942. június/2

1942-06-18 [273]

/Ü n nepi istentiszteletek a kormányzó születésnapján. 1. folytatás,/ Hász István tábori püspök a következő azavsi-ckul fejelte te szeriig beszédét: ** Mldjük imánkat az Egek Urához Kományzó Urunkért., hazánkórt és a kareszteahab>ruban résztvevő minden bajtársunkért, - Szent István ós Szent László kés katonái tekerünk Bogod hatal­mas nagy Xsten, tartsd meg, vezesd, olt a" Imazd kormányzó Urunkat ós ha­zánkat. Segítsd meg nemzetünket, hogy ogynáas&l versenyezzünk kormányzó Urunk iránti hűségben, szeretőt ben. Áldd meg dicsé honv ÓÜS é$i n&it, áldd meg nőtársainkat 7 akik kint a nesszé fronton a vörös szörny ellen küz­dőnek, aégitad meg szövetségeseinket és add meg nekünk a végső teljes győzelmét* A szentmise alatt az énekkar régi Bgyhá>i énekeket adott elé, rajd a szentmise végén a resztvevők elénekelték a Himnuszt• A szentmise alatt a Gellérthegyen elhelyezett tüzérütegek 24 ágyúlövést adtak le. Délben a táoornoki kar szükkörü ebédéit vesz részt, mialatt a lé­gierők-tisztelgő köröket fognak repülni a Kormányzó Ur kenderesi kúriája folett./.C/ • , A Kormányzó Ur születécnapjának évfordulóján a honvédség VÖftScmÁ* tus tagjai, tisztiküldöttségei a üteforrnátus Egyetemes Konvent Abonyi­utcai székházában vettek részt ünnepi istentiszteleten, följelentek "többek között báró Bánfy Dániel..- Reményi Sohneller Lajos lula'.cs Béla miniszterek, Páy István államtitkár, Schinölar Szilárd v_- Jrezrodos. ' vitéz Bajnéczy József vezérezredes, vitéz Heméroy M aceton altábornagy, vitéz Bar^ua-0jfalussy Egon vezérőrnagy és Soltész Elemér tábori püs­pök. Az ünnepi istentiszteleten Balikó Lajos tábori fŐésoporös mondotta, a beszédet* - Háborús időbon legfőbb Haduraink szüüetósnapi évfordulójának ' megünneplésére gyülekeztünk ö3sze a Soregek Urának felséges szíT'3 előtt* Ma reán. khézve valóbán a lét vagy nemlét forog kockán, hisz311 elbukás esetén megsemmisülés, vagy Turkesztán vár reánk, Ismét ''győzelem vagy halul" között kall'válasz tanunk,, Ezért elszántság van bennüld:, hŐ3i férfias elszántság, amely ném ingadozik, nem egyezkedik ós nem alkude­zik. Helytállunk, kitartunk, tűrünk, áldozunk Is végül is legyűr jük a fenyegető rémet, mert igaz ügyért harcolunk, - Országgyar-pitő yornányzé' Urunk születésnapján'.sorakoztunk fel Iston-sziho előtt. Aki meghajol, aki leborul,, az vagy köszön, vagy pedig kér* Mi, - háborús időbon Hadurunk születőonapját ünneplő magya­rok, köszönünk ós kérünk,, Köszönjük Istennek^ hogy mogpróbált nemzetünk­1 nek a probá.i időkben véréből való vért rendjét vezérül, aki elszántan és hlven áll a vártán* Köszönjük Istörnek, hogy küldöttjének erőt, áldást éo jő előmenetelt adott és hogy benne és általa nindannyiunkafc is ál­dásban részesített, A hálaadás után ajkunkra tolul az esdekelő kérés* Kérjük Istenünket, hogy Önarunkat, áldja, védja továbbra Is, Őwzze munkáját óhajtott sikerről és adja meg neki; hogy testi szemeivel lát­hassa reménységeinek további be teljesedé sót, Kérjük azok számára, akik idegen földön küzdve védik az 5si honi földöt, az Ur kegyelmét, a sza­badulást és a diadalt,, Leborulva eseőosünk azórp hogy ő maga vonuljon • ki velök, viaskodjon értünk és ő maga szerezzen győzelmet és majdan békosséget, Bulí&ó Lajos tábori főcsperes beszéde után az ünnepi istontisz­tolot a Himnusz eléneklésevei ért véget, /MOT/S, D 1/ —

Next

/
Oldalképek
Tartalom