Magyar Országos Tudósító, 1942. június/2

1942-06-17 [273]

ÜR1TEPÉLYESEN OSZTOTTAK' KI AZ UJ 1TC3HZET VÉDELMI KES3SZHSÍQ5T, Magyar­ország Főraéltóságu Kormányzója által adományozott nemzetvédelmi koresz­tekét lélekemelő ünnepség keretében, két csoportban adták ki a Nemzet­védelmi Bizottság helyiségében, azoknak a budapesti ós környéki lakó­soknak, akiket a logutóbbi Budapesti Közlönyben klhirdottok, Vitéz Faragó Ede országgyűlési képviselő, a bizottság káptalani tagja ós he­lyettes clnöko, üdvözölte a megjelenteket ós magasszárnyalású bőszeié­ben többek között a'következőket mondta? - Nemzetvédelmi Keresztesek t Ez á kitüntetés nemcsak a cailtban cikövotótt cselekedetekért járt Noktek, hanoin azért, hegy az uj nemzetvédelmi keresztesek összetartsunk* Küszöböljük'ki az ellontetokot, ami a magyarokat elválasztja egymástól, nutásauk meg, hogy a magyar iiéltó nagy múltjához. Mutassuk mog továbbá azt, hogy mi­ként a múltban,-ugy a jövőbon is a haza érdekében áldozzunk, ha kell, az életűnket is, Legyon ez a koroszt szimbóluma a nagy magyar testvéri. ­eégnok és összotartáanaki A kitűntetettek • : olső csoportjából Mikin Pál ocserl plébános, a második csoportból Szász Lajos pénzügyi állartM.tkár vála­szolt a bcszédaro* Magyarország Fónőltósagu Kormányzóját' éo Helyottoöet szűnni nom akaró ünnőplésbon részesítették a résztvevők. A közös fogada­lom letételo után a Eimusz olenckésévol ért véget az ünnopeég ,/HOT/B„ FŐVÁROS ELFOGADTA" A MÉP SZÉKESFŐVÁROSI BZüRV^ST^^I^TÉRTKKSZIETS A GYORS­VASUJE TERVÉTo A %gyar Elet Pártja székes fővárosi szervezete koddon dél­után Városház-utcai központi helyiségében értekezletet tartott a pénte­ki közgyűlés elé korülő polgármesteri olotorjosstésok le tárgyalás ára « A pártortokozloton megjelentek Szeady Károly polgármester, B^dy László dr, ós Morvay Endre dr', alpolgármesterek, Viczián x stván dr, Postvármogyo főispánja és a főváros tanácsnoki kara teljes számban* Hononnay Tivadar dr„ főpolgármester megnyitva az órtokozlo­tot, mélyen megilletődött szavakkal jelentette, hogy Győrify Bengyol Sándor közellátásügyi miniszter vasárnap hajnalban'elhunyta Fényes kato­nai pályájának csúcspontján kapta a parancsot arra, - ugynond hogy megszervezze a közellátást,"a belső frontot a igy az ország nyugalmát minden eszközzel biztosítsaj Ilon volt könnyű egy katonaoabemok' fel­cserélni a csatateret az irdasztallfel, dc Ő hü maradt osküjóhoz, mert tudta, hogy vannak - kivételos esetek., isikor a.*, Íróasztali nunka is elő­segíti á győzelmet. Tudta mindig, hogy egy katonának esküjét toljosito­ni kell, neg élete feláldozásával is c Tisztában volt azza&, hogy szerve­zete már nem elég ellenállóképes, dc a pajanosot teljesítette* Minden erejénél!: nogf os zit és ével egy időre lo tudta győzni a gyilkos kór-t, amely vógül mégis győződőlnoskodctt rajta, A kegyeletes mogonlókozóst a pávtórtckoiloton negjelentők holyolkről fölállva,hallgatták vógig és az értokeziot elhatározta, hogy az olhunyt miniszter emlékét jegyzőkönyvben örökítik meg, Az értokoslet ezután a pénteki*közgyűlés napirendjőre fol­yó tt polgármesteri előterjesztéseket tárgyalta, Paulhetm $opQn<& és *%Császár Ferenc a főváros tclokügyoit ismertottokos a polgármesteri jfavslatokat az értekezlet Osolényi Pál dr,> egy módosító* javaslatával elfogadta, /roXyt 0 köVo/

Next

/
Oldalképek
Tartalom