Magyar Országos Tudósító, 1942. május/2

1942-05-27 [271]

ÉRDEKES 3IKKASZTA-I JGY,../2 . folytatás./ Dr. Bartha Gyula ügyvéd, a Herzog félő bankcég volt jogtanácso­aa arróx tett tanuvallomlst, hogy Aéhai Herzog Mór Lipót báró, a vádlott édesapja társaságában fent járt az Erzsébet- körúti hercegi lakásban. Ami­kor a ' bérház egyik lakisinek ajtaján becsengettek, kis sze­recsen in; • nyitott ajtót, A megbeszéléseknél jelen volt a herceg és a felesége is, a hercejgel azonban semmiféle európi nyelven nem lehetett beszélni, a hercegnővel f abeiául társalogtak. Akkor megkutatták az ék­szereket és szőnyegeket és kölcsönről volt szó. Ezen a napon azonban meg­állapodás nem Jött létre. A bíróság Íteletet nem hozott, mert szükségesnek tartja tanu­ként beidézni Fcko (Tivadart is, nemkülönben a heroegnő /vplt titkárán ak tanvaként való kihallgat ásít és ebből a célból a tár^a-7Landau nevű / lást elnapolta. /MOT/Sy, BÖRTÖN- ÉS PÜIZBirNTETÉS ÁRDRÁGÍTÁSÉRT, Bihari Lászlóné szatócs, aki már egy Ízben szerepelt árdrígitás miatt, szerdán délelőtt vaj- és tejdrágitás miatt ismét vádlott volt Math Pe­renc dr, büntetőtörvényazéki egyesbiró előtt. A vdd jzerint egy darab tojásért 24 fillért, lo deka vajért pedig 74-8o fillért számított a ve-, vöknek. BenfíS Ákos dr, kir. ügyész vádbeszéde után bűnösnek mondta ki a biróslg Üzletszerűen elkövetett árdrágító visszaélés bűntettében és ezért hathónupi börtönre, 2oo pengő pénzbüntetésre és 2oo pengő vagyoni elégtétoladásra Ítélte, ugyanekkor kötelezte, hogy féléven keresztül üz­letében az Ítéletet függessze ki. Súlyosbító körülményként mérlegelte a bíróság, hogy egy izben mir árdrágításért elitélték, jóllehet ez az Íté­let még nem JogerŐ3, Bihariné és védője perorvoslattal élt* Kluk János Pázmány Péter-utcai szatócs ellen li3ztdrá^itás mi­att indult bűnvádi eljárás, A vád sr.erint ugyanis nulláslisztet 68 fil­lér helyett 73 fillérért árusított* Vele azemben jogerősen 6oo pengő pénzbüntetést szabott ki a birÓ3 ig. /MOT/ 3y» FAJ GYALÁZÁSÉRT HÁSK&EVl FOGHÁZ. A büntetőtörvényszék Kristóf-tanácsa mára tűzte ki Neumann Elemér, Neu­mann Ferenc gyári munkások és Neumann Pál cipőfelsőrészkészitő fajgyalá­záai bűnporóben a főt .rgyulást, Neumann Ferenc katona és igy őt nem von­hatták felelősségre. A bíróság a két Neumannt bűnösnek mondta ki a ter­hére rótt cselekményben ós ezért fejenként máafél^vi fogházra Ítélte őket, ugyanekkor elrendelte letartóztatásukat. Az Ítélet nem jogerős, /HOT/ 3y. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom