Magyar Országos Tudósító, 1942. március/2
1942-03-25 [270]
EGY VOLT RÉSZVÉNYTÁRSASÁGI IGAZGATÓ LOPÁSI BÜHPERE, Érdekes lopási ügyet tárgyalt szombat délelőtt Sófalv£ Károly dr. büntetőtörvény széki egyesbiró. Somogyi Imre, volt részvénytársasági igazgató ült a vádlottak padján. A királyi ügyészség vádirata szerint mult év áprilisában jogtalanul eltulajdonította az elhalt Sohwartz Jenő hagyatékának tartozékait: két brilliáns-rubin gyürüt, egy jegygyűrűt, egy aranyórát lánocal, hat ö^te'íyrt, cipőt ós ágyneműt, nemkülönben szőrmebundát, felöltőt, festméi^pfes%3cisillárt, egy pénztárcát tiz pengővel, nemkülönben egy S89o pengőnél szóló takarékkönyvet. Somogyi tagadta bűnösségét. Beismerte, hogy a * ^#,<?atban szereplő ingóságokat és értékeket elvitte, de, mint mondotta, oueket barátja, Sohwartz Jenő, még életében neki adta, mert nagyobb összeggel tartozott. Elmondta azt is, hogy az elhalt leányának, Sohwartz Stefinek megmondta, hogy mi a helyzet és közölte azt is, hogy mit szállíttat el. Hangoztatta, hogy jóhiszeműen járt el, saját tulajdonába került holmikat vitt macával, A oirőság Ítéletet nem hozott, mert szükségesnek tartotta ujabb tanuk beidózósót és e célból a tárgyalást elnapolta. /M0T/ Sy. **** GADŐ X829ÍM SimrLÉKÉNEK FELAVATÁSA. Ojdé István, a budapesti királyi büntetőtörvényszék néhai elnöke síremlékének megszentelése ós felavatása május C»*án, vasárnap délben 12 órakor lesz a Kerepesi-uti temetőben /55» tábla/. Emlékbe szédít mond dr. Szemek Jenő, a büntetŐtörvónyszék elnöke és dr. Brisits ^frigyes, a oiszteroita gimnázium igazgatója. A megboldogult lelki üdvéért május 4^-ón, reggel S órakor a ciszterciták Szent Imre herceg-utl templomában gyászmisét mondanak. /MOT/ Sy,