Magyar Országos Tudósító, 1942. március/2
1942-03-25 [270]
— A TOLVAJ BICSKÁT RÁNTOTT ES IGY IGYEKEZETT lffilTOKuI.NI, Raskő István dr* büntetőt örvény széki egyesbiró ma tárgyalta Pisch Sala* uon rongykereskedő bűnügyét* A királyi ügyészség lopás büntette és teati sertés miatt emelt ellene vádat s Pisch e i:ó elején szökésbon léví, Kovácu László nevü társával együtt bement a Bodnár testvérek cég Üllői** uti divat áruházába s előbb inget, majd zoknit kértek* Ariig válogattak, Pisch két törülközőt felvett a paltról és belegyömöszölte társa zsebébe, A jelenetet figyelte az üzlet egyik tulajdenosának a felesége, s elállta az ajtót, nehogy kiszökhessenek. Az egyiknek, Kovácsnak mégis sikeült elmenekülni, Fischet azonban a kiszolgáló segéd felatrtBztattá* Dulakodás keletkezett közöltük, e az uocáról akkor jött be ludányi Illés klinikai altiszt, aki a segéd segítségére sietett* Azelszánt tolvaj ekkor előrántotta z obkését és Ludányit megszúrta a kezén, majd kiszaladt az üzletből* A járókelők azonban utánairamodtak és elfogtál: s öszsze vissza verték, ugy, hogy a rendőrnek kellett kiszabadítani őt a iel*» háborodott ombaskk kezei közül? Kovács ma la szökésben van s Így csr.k PIscht vonhatta felelősségre a bíróság, A vádlott tagadta bűnösségéi.. Azzal véSekezett,hogy nem lopott semmit az üzletben és nem is akarta megszórni az altisztet* - Hogy került akkor a kezébe a nyitott két t - kérdezto a bíró* - Kinyílt a zsebemben s azért vettem elő, hogy meg ne szúrjon, - hangzott a valószínűtlen védekezés, A törvényszék kihallgatta a tanukat, majd a perbeszédek után bűnösnek mondta ki Pisoh Salamont lopás bűntettében ós testi sértés miatt s ezért négyhónapi fogházbüntetésre Ítélte, Az Ítélet jogerős«ó vált,/&CT/ •'. W-e' • v ' **.J • -^LTOKÓIHIÁGITÓK BŰNÜGYE A TÁBLA ELŐTT, Dr* Popper Béláné «zuletett Székely Edíth Üllői uti festókkereskedő 6«Booo bengő készpénzt kapott Versatz Tibor müszerészsegédtől clyan r^mék:.. .éáBBel, hogy ezért üzlete számára árukat vásároljon es az els> adási árhál mutatkozó baBznon osztozkodni fognak* Dr, PÓpperné huszonhét métármézsa lugkővet vásárolt ^z érvényben levő irányárnál drágábban, majd később ezt az árut még , drágábban adoa el szappangyártás eóljaira* Dr 9 Popper Bélánénuk kugiv.0 eladásra külön engedélye nem volt* Megindult mindkettőjük ellen üzletszerűen elkövetett árdrágité vissza* élés bűntett . miatt az eljárás, A budapesti büntetőtörvényszék, mint uzsorabiróság a lefolytatott bizonyítási eljárás utón Vereitz Tibort kétévi ós kéthónapi gegyházra, looo pengő pénzbüntetésre és looo pengd vagyoni elégtétel megfizetésére itélte e Dr* Popper Béláné két ós félévi fegyházbüntetést, looo pengő pénzbüntetést kapott s őt is kötelezték looo pengő vagyoni elégtétel megfizetésére. Az uzsorabiróság Popperné iparengedélyét elvonta és mindköt vádlottat öt évre eltiltotta közszükségleti cikkekkel való kereskedéstől, Az Ítélet kihirdetése után az UzsorabirÓBág elrendelte mindkét vádlott előzetes letartóztatásátA bejelentett semmis égi panaszok folytán a budapesti tábla dr. Tokay Gyula kir, kúriai biró elnőklósével ma tárgyalta ezt a bűnügyet ós dr, Lukács János kir« főügyóezhelyettes, továbbá dr# Schweiger Béla és dr e Virág Gyula védők felszólalása után az uzsorabíróság Íteletét megvemmisitette,, Versitz Tibort egyévi ós négyhónapi börtönre, 3oco pengS oénzbüntetésre ítélte ós looo pengő vagyoni elégtétel JJgfizetásóre - v ötelezte, Dr 0 Popperné-.. a tábla egyévi ós tizhónapí börtön: oo pengő pénzbüntetésre ós 5oo pengő vagyoni elég** tétel megfizetésére éltet A tábla is elvonta Popperné iparigazo.lványát és mindkét vádlottat kétévi időtartamra tiltotta el közszükségleti cikkekkel való kereskedéstől* /MCT/G C