Magyar Országos Tudósító, 1942. február/2

1942-02-23 [269]

C U » A I\ U ü /Morvay alpolgármdater előadása a Sas körben. 7 o 1 y t a t á s .1./ Morvay Endre dr .alpolgármester fejtegetései során vázol­ta a régi Belvárost, beszélt a pesti porról és sárról, maji az akkori idők közlekedési eszközeinek tökéletlenségéről és silányságáról. Még nagyobb baj volt, hogy nemcsak utak, vasutak, gőzhajók hiányától szen­vedtünk, nélkülöztük a vállalkozó nagytőkét is, főleg azokban a jogunk­ban és szokásjogunkban gyökerező organikus hibák miatt, amelyek a sza­bad ipari éa kereskedelmi élet nagyvonalú kibontakozását egyenesen le­hetetlenné tették, k kor. két nagy látnoka, Széchenyi és Kossuth közül az egyik cso.k a gazdasági felemelkedés után tartotta elérhetőnek a szabadság felé vezető utat, a másik szabadság nélkül lehetetlennek kép­zelt ilyen felemelkedést. De mind a kettő szépet álmodott. Sorsuk tra­gikus volt, de fiatalságuk, férfi koruk mégis tele volt a beteljesedó­sek legfelségesebb örömeivel. • Nem ismerték még saját sorsukat és nem is értek rá foglalkozni ezzel, ök alkotásaik jövőjének fátyolát emel­ték fel hivatott kézzel, nem azt a fátyolt, amely eljövendő életük ne­héz szakaszait árnyékolta sötétre. Megszülettek a nemzeti újjászü­letés korszakának legendás alkotásai. Akik ezeket a legendákat szőtték, nagy tervezők és egyszerű munkáskezek, megpihentek már, nem heviti őket a nemzeti munka gyönyörűséges láza. - Tudtak a közérdekért - fejezte be előadását az alpol­gármester - a nemzeti előrehaladás gondolatáért őszintén lelkesedni, fáradni, áldozatokat hrzni, kockáz-.tokát vállalni. Meggyőződésüket, lelkesedésüket tisztán állították a közügy, a közérdek szolgálatába, nem vártak ezért jutalmat, egyéni előrehaladást, fokozottabb egyéni boldegukást. Ebben az érzésben, ebben a lelkiségben fogtak össze, alkottak nagyokat, példát adva nekünk, utódoknak, A gond'••lat okban gazdag, lebilincselően érdekes előadá­sért az ünnepi összejövetel közönsége nevében Danáth György elnOk mon­dott köszönetet Morvay Endre dr .alpolgármesternek, akjt a megjelentek meleg ünneplésben részesítettek. /MOlyVi . — K3 — — OLASZ PILM PRANCIÁUL. A "Boldcgság komédiája" cimü filmről, amolyot most nagy sikerrel vetítenek Bvidapesten, a közönség azt hiszi, hogy francia, hol-tt a film az egyik legnagyobb olasz filmvál-lalatnak, a Scalora-filmnek produkciója. Az ENIC, a legnagyobb olasryfilmvállalat és a Scalera-film érdekeltséget vállalt a francia filmgyártásban. Rövi­desen még több francia filmet exportál majd Olaszország. /MOT/B, Pro domc: A Budapesti Olasz királyi Követség kéri tiszte­lettel fenti hir szíves közlését. RENDŐRSÉG ÍTÉLET A ZSTPÖTÜRVEKI MEGSZEGÉSE MIATT. A Borház és Sörház rt.ügy­vezető igazgatóját. Gráf Ján.ct és igazgatóját, Garami Oszkárt a VI. kerületi rendőrkapitányság bttntotőbirája 15-15 napi elzárásra és ujabb t 20-20 napi elzárásra átváltoztatható 1000-1000 pengő pénzbüntetésre / itélte, mert a tulajdonukat képező Aréna-ut 116.sz,alatt lévő Kémcny­\ seprő étterembon törvényellenesen zsidó tralikost alkalmaztak. /lIOT/S,

Next

/
Oldalképek
Tartalom