Magyar Országos Tudósító, 1942. február/1
1942-02-12 [268]
ZU ÖTÉVI SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZ /l, folytat áS/ letartóztatta. A királyi ügyészság vádja alapján tárgyalta lo ügyét a biróság. Domény az elő6 esetet, a 25co pengő értékű lépést bei' -íerto, e második vádpontra nézve azonban tagadta bűnösséget s azzal védekezett^ hogy munkát keresett. - Maga este tiz óra után, betöröse^rszámokkal a zsebében jár állást keresni? - kérdezte az elnök a vádlottól. Demény megmaradt tagadása mellett. Vádlottként szerepeltek a bünperben azok az assscnyok is, számazerint tizenegyen, akik vásároltak a lopott halmiból. A birósrg a bizonyító eljár;.s lefolytatása és a perbeszédek után Domény Gyulát visszautalta a szigoritett dologházba és as •tt eltöltendő idő legkisebb tartamát öt évben állapította meg. Kecskés Is tv áruié, kőműves feleségét tulajdon illeni kihágásért 15 pengő, Guttmann Lajosnét 3o, Bari Józsefnét pedig 2c pengő pénzbüntetésre itélte. Valamennyi vádlott Ítélete jogerős. /MOT/ Sy, A BETÖRŐ VISZONVÁDAT EMELT A KÁROSULT ELLEN, AKI ŐT AHoléLUTCTIE. Rabesa János villanyszerelő néhány héttel ezelőtt behatolt Galyai István vendéglőjébe. Miután körélnézett, két üveg pezsgét a hóna alá vett és a pénztárfiókot kor-öte feszegetni. A zaj.-a felébredt a véné ég lós, lefülelte a tolvajt, aki menekülni igyekezett és eközben dulakodás keletkezett közöttük. Végül is rendőrnek adta át és a királyi ügyészség lopás büntette miatt vadat emelt Habosa ellen. A büntetőtÖrvényszek Schadl-tanácsa előtt a mai tárgyaláson a vádlott bejelentette, hogy könnyű testi sértés miatt viszonváéat emel a vendéglős ellen., mert az megverte Ettől a panasztól azonban később elállt. A bizonyító eljárás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után jogerősen tizhónapi börtönbüntetéssel sújtotta a biróság a vaelottat, /MOT/ Sy. ELITÉLTEK A LAKASOK FOSZTOGATÓIT, Katona Tivadar kazánfűtő, Preisz Gáspás gyári munkás és logaz karton napszámos 1 ollen a királyi ügyészség lopás büntette miatt emelt vá&atj mert két villába és egy bérházba behatoltak és több lakótól különböze értékeket elloptak. Végül is ártalmatlanná tették őket es bekísértek s rendőrségre* A.büntetőtörvény szék Sohadl-tanácsa ma tárgyalta a lopasi Teünport és mindhárom vádlottat bűnösnek mondva ki a terhükre rótt bűncselekményben, Katona Tivadart másfélévi, Preisz Gáspárt tizhónapi, Fogas Mártont pedig nyolchónapi börtönbüntetésre itelfco. Az Ítélet jogerős, /é jé/ Sy.