Magyar Országos Tudósító, 1942. február/1

1942-02-11 [268]

RENDŐRSÉG NAGY &YÍÍ>Z?OK?AVAL TELETTÉK EL TAICÁCS VII. JÓZSEF trí PERIED ŐRT . Az -emlékezetes rákospalotai családi drám iái köteles "ég • teljesítés közben kosi halált halt Takács VII„ József m.kir. próbarend . temetése szerdán délben ünnepélyes gyász:rpompával folyt le a iíosonyi­utőai rendőrfóparancsnckaag udvarán. A főparancsnokság be járatab fekete drapériával vonták be és a Mosonyi-utcán, valamint a Fiumei~uton disz­sisakos rendőrök állottak sor fair. t. A koporsót az udvar közepén hatalmas fekete gyászlepel* lel boritott katafalkon helyezték el és az aranyclrádás ezüstözött ko­porsóra rátették a hősi halalt halt prókarend-.r sisakját és kardját, A katafalk körül diszsisakos rendőrök álltak merev vigyázzállásban, jobb­oldalt a gyászoló család foglalt helyet, mögöttük a budapesti kapitány­ságok tisztikara, a tisztikor mögött pedig a nagyszámban ©gybosereglett gyászoló közönség. Szemben a koporsóval dizzcJ sakos rendőrszakasz sorakozott fel, ettől jobbra pedig a rendőr zenekar. A katafalk balrlda?án honvédtiszti, rendőrtiszti és legénységi küldött .lég, tűzoltók, vagyonőrök, egy tűzoltó szakasz, a detektivterküiiet képviselői, és a segédhivatali tisztviselők képviselői állottak. "* . . Megjelent a temetésen a belügyminisz­ter képviseletében dr. Tomcsányi Kálmán belügyi államtitkár, ott voltak továbbá a honvédség részéről Ruszkiczay-Rüdigor Imre altábornagy, és Csip­kés Ernő ezredes, a belügyminisztérium részéről Horváth Ödön dr. minisz­teri tanácsos, a m. kir. ügyé sz s ég képviseletében dr. Guta József ügyész­ségi alolnök és dr. Lepusony Livi 6 királyi ügyész, tűzoltóság részéről dr. Kiss Lajos tűzoltó főparanccn..k vezetésével nagyobb tiszti küldöttség, a székesfőváros polgármestere képviseletében dr. De11a Donna Mihály székjs­fóvárosi tanácsnok, a budapesti mentek képviz .letéfcer ar. Szabó Imre, igazgató főorvos és dr. Szőke Laj g főorvos, A belügyminiszter és a honvédség képviselőjét a temetésen jelen volt dr. Eüássy °ándor adapcstl főkapitány és Török János rendőr főparancsnok fogadták. 11 óra után néhány perccel kezdődött meg az egyházi szertartás, amelyet dr. Brisits x rigyes tanügyi főtanácsos; a Cisztercita gimnázium főigazgatója végzett fényes papi segédlettel! Egyházi szertartás után dr. Török János főparancsnok lépett a koporsóhoz, hogy me­leg bucsut vegyen'a rendőrség hősi halottjától, -Az emberi szeveö, .lyok legfélelmecchbL* .d-Ko a féltékeny­ség - mondotta a főparancsnok - ez a zöld szemű s sernye tog~ólvakitot t egy magyart; és ez' fékezhetétlenségében fegyverrel támadt környezetére. De ott volt a rendőr, aki saját testével fogta fel a másoknak szánt halálos golyót, órákig folyt a nehéz küzdelem a megt .módott emberek életéért. Tel­ve emberszerető kímélettel, rendőreink részéről és halálos elszántsággal a másik részről, Ugy adódott,: azért, hogy mások élete megmenteesek, egy fiatal magyar rendőrnek Takács VII, Józsefnek élete essek áldozatul. Tragikus véletlene az életnek, hogy ebben a nehéz küzdelemben cag.t magup-A kat megsebeztük. Igen fájdalmas, nehezen gyógyuló sobet ütöttünk"saját tea-* tönkön abbeli törekvésünk során, hogy az életbiztonságot ebben az ecetben is feltétlonül helyreállítsuk és biztosítsuk. Valóban mindig nehéz lelki terhekkel jár a rendőri szol­gálat és mégis minden ujabb teher, ujabb'áldozat és ujabb halál csak erő­siti és szilárdítja azt az önfeláldozást, amely a reniőrtostülot tagjait kötelességük hüsége3 teljesítésére ösztönzi és bővíti, / r Takács VII,. József baj tárnunk közvetlen közelből látta ' a halálos veszedelmet,, amely őt környékezte és mégis félelem és megrettenés nélül, sőt határozott parancs ellenére, tört elére, hegy szolgálatát becsü­lettel teljesitse. L . /Folyt.k"v./

Next

/
Oldalképek
Tartalom