Magyar Országos Tudósító, 1941. december/2
1941-12-16 [267]
TORS TIBOR ELŐADÁSA A LUTHER TÁRSSÁGBAN, A Luther Társarág kPúcen dolután tartott felolvasó ülésér 'l'öra Tibor, a képviselőház alelnöke tartott előadást, amelyben t ö'bbek között a köv»tle zőket mondotta: *• Ráth Mátyásban, a oofjonyi evangélikus papban ébredt először öntudatra az a gondolat - mondotta Törs Tibor - hogy nemzeti hivatás unkát csak akker tölthetjtk be maradó.*taianul, ha megteremtjük a magyarnyelv 1 '! sajtot. Az 5 munkájának az eredménye az, hogy a monarchia akkori politikai viszonyai között a lapalapitás lehetővé vált s hogy Már:, Teréziáétól megkapta s lapengedélyt a Magyar Hírmondó kiadására. Ilyenformán, amikor a magyarság csele latin és németnyelvű, az eseményeket a bécsi udvar szájaize szerint közlő lapokból értesülhetett a nagyvilág dolgairól, véíj^megszólalhatott a magyar újságíró magyar nyelven is. • -kz első magyar lapszerkesztő törekvése az volt, hejjy a nyugati kultúra és halaaás vágyát be leoltsa a magyar lélekbe, de ugyanakkor a nemzeti öntudatot ébren tartsa. Az .lőadó ezután a magyar sajtó korszakonként változó feladatait és jelentőségét vázolta, majd az úttörő protestáns lelkipásztor példája nyomán a protestáns sajtó régen vajúdó kárdósévei foglalkozott. Rámutatott arra, hogy mig a katolikus társadalomnak két évtizeddel azelőtt sikerült megteremteni a maga közvéleményformáló r lapjait, addig a protestáns napilap ügye még mindig nem nyerhetett megoldást, a a protestáns társadalom csak a szépszámú >gyházi és•nitbuzgalmi folyóiratokból méritheti a maga szellemi, lelki táplálókát. Ha a mai idők erre nem is alkalmasa..:, a remény mégis megvan arra, hogy majd megszületik a protestáns napi sajtó is, inert kitűnő szellemi gráda áll készen erre a munkára. Bizonnyal nagy nyeresége lesz nemcsak a protestantizmusnak, 'de az egész magyar nacionalizmusnak is, ha a protestantizmus eleven erejétől át hatét |i Vorgánum szolgálatába állhat a nemzet mindenekfelett álló nagy érdekeinek. /MCT/B. V r a d o m a A felolvasó ülés külsőségeiről későbbi kiadásunkban adunk hirt ,/MOT/ÍS. F31LFŰGG13 ZTII- A - XIS3S J<kiSZT. a.' Bszkrt értesiti az utazóközönséget, hogy a villamosvasúti közlekedésben tapasztalható zsúfoltság és a torlódások enyhitese céljából a .^isszáktszrendszort Budapest székesfőváros p^lgármesterének hozzájárulásával 194-1. december 17-étől kísérletképpen egész napra felfüggeszti. Az átszálló- ea egyéb távolsági jegyeken kivűl rövidebb utakra csak 16 és 24 filléres - két, illetőleg három kisszakasztávolságra érvényes 8z,akaazjeggyel lehet utazni. Az utazóközönség birtokába* lévő kisszakaszérméket a kalauzok jegyváltáskor 1942. j\i.niua 16-áig teljes értékben elfogadják, a viszcnteláruaitők birtokában lévő nagyobb mennyiségű érmét pedig a Bszkrt bérletpénztára ugyancsak 1942. június Id-áig a Ragybani eladásnak .megfelelő áron váltja viosza./MC'í/B. A"Mt*"13ZET AZ IPARB.iN" KIÁLLÍTÁS NAGY SIKERE. Az Iparművészeti Társalat "bűvészet az iparban 1 ' cimü karácsonyi kiállítása iránt széles körben nagy S£ érdeklődés, A >j állítást számos előkelőség is megtekintette. :1a dr. vitéz József Ferenc királyi herceg és felesége, Anna kir. hercegaerszony nézték meg a Kiállítást. Á királyi hercegi párt Szablya János kormányfőcanácsos, Ligeti Miklós szobrászművész és Ohmann 3óla szsbrásy.rűvész kalauzolták. Auguszta kir. heroegasszony már másodízben nézte meg a kiállított tárgyakat és sok tárgyat"vásárolt./MOT/B.