Magyar Országos Tudósító, 1941. december/1

1941-12-05 [266]

3ÉSBPI LÁSZLÓT SÚLYOS PÉNZBÍRSÁGRA ÍTÉLTEK. Az Országos Színművészeti és Filmművészeti Tanács dékefi László fegyelmi ügyében az alábbi hi­vatalod kommünikét adta icij — — lJn jr ' ­lJ Az Országos Színművészeti Tanács Béke fi László színművész fegyelmi ügyét, csütörtökön megtartott felébbezési tárgyalásán bírálta el. A tanács megállapította Békefi László súlyos gondatlanság­gal elkövetett fegyelmi vétséget, - viszont az ítélet meghozatalánál figyelembe vette, hogy ellene eddig fegyelmi eljárás nem volt folyamat­ban, továbbá azt, hogy a hivatásától, illetve, foglalkozásától való fel­függesztése méltánytalanul érintené a vállalkozás szinószeit és alkal­mazottait. Ezek a keresztény színészek megélhetési lehetőségükben szen­vednének kárt, most, amikor a szini évad kellős közepén ujabb, teljes exisztenoiájuk-.t biztosító szerződések kötésére sem Budapesten, sem pedig a vidéken lehetőség nincs. Ezért Ítélte a tanács Békefi Lászlót igen magas pénzbírságra* Az Ítélet jogerősf/MOT/Na.. ---A NEMZETI 3ZINLÁZ NEGYVEN TAGJA SZEREPEL A DECEMBER 6-1 ÜNNEPI ELŐ­ADÁSON . Mint ismeretes, a Nemzeti Színház évről-évre ünnepi előadás­sal hódol névünnepe alkalmáéól vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó ur előtt. Ebben az évben Herezeg Ferenc, Móricz Zsigmond és Zilahy La­jos egy-egy, illetve két egyifelvonásosa kerül szinre a ennek koretóben • a Nemzeti Színháznak negyven tagja szerepel, a statisztaszerepeket is színészek alakítják. Az esten közreműködők névsora a következő: Ághy Erzsi, Bajor Gizi, Berky Lili, 3iró Anna, Gobbl Hil­da, Lukács Margit, Makkay Margit, P.Márkus Emilia, 1. Mátray Erzsi, Mészáros Ági, Olthy Magda, Somogyi Erzsi, Saathmáry Margit, Szörényi Éva, N. Tasnády Ilona, Vándor;/ Margit, Várad?/ Györgyi, Abonyi Géza, Apáti Imre, Bodnár Jenő, Csortos Gyula, Forgács Antal, Jávor Pál, Ko­vács Károly, Lehotay Árpád, Major Tamáar, Makláry Zoltán, Matány Antal, Nagy István, Naszódy Sándor, Pataky Jenő, Pásztor János, Pethes Sándor, Rajczy Lajos, Rajnai Gábor, Szapáry Sándor, Timár József, TJjlaky László, Unghváry László, Uray Tivadar. A négy magyar egyfelvonásos mindössze egyszer, december 6-án kerül színre. A már megváltott és ezután váltandó december 4-1 kel­tezésű jegyek érvényesek az ünnepi előadásra./MGT/S. IEGYE1ÍSSMUNIÍAKÖZVETITÉS. Az Állami Munkaközvetítő Hivatal legújabb jelentése szerint foglalkozást kaphatnak 305 ipari szakmunkás, 1 szolga, 74 fiu és 9 leánytanonc, 14 bejáró takarítónő, továbbá 10 kifutó, 3 üzleti alkalmazott, 1 magántisztviselőnő, 22 gyári betanitott segéd­munkás, 82 napszámos kendértIloláshoz, 2 kocsis, 4 állandó háztartási alkalmazott, 3 hadigondozott cipész, 2 hg szolga, 67 hg gyárimunkás, és munkásnő, 15 hg géplakatos, géoszerolő, 3 hg könyvelő, levelező, 10 hg lakatos, 30 hg napszámos, 10 hg szerszámlakatos, 1 hg vas- és fémesztergályos, összesen 8S3-aa. Foglalkozást keres: 2168 ipari Szakmunkás, 1353 gyári betanított és egyéb férfi- és női segédmunkás, 327 gyári és egyéb fér­fi és női napszámos, 74 szolga, 153 kifutó, 15 kocsis, 220 bejáró taka­rítónő, 75 üzleti alkalmazott, 40 magántisztviselő, 203 állandó, 80 ki­segítő háztartási alkalmazott, összesen 4707-en. Az egyes szakmák részletes adataiból megállapítható, hogy a Budapesti Hatósági Munkaközvetitőnól cipész, fémcsiszoló, fómnyomc, i kazánkováos, vas- és fémesztergályos, továbbá hadigondozott cipész, hadl­i gondozott gyárimunkás és munkásnő, hadigondozott géplakatos, gépszere­/ lő, hadigondozott lakatos, hadigondozott napszámos, hadigondozott szer­j számlakatos munkahely betöltésére nincs elég megfelelő jelentkező. _r A/irn/n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom