Magyar Országos Tudósító, 1941. november/2

1941-11-22 [265]

A NAGYÜZEMEK EGYESÍTÉSE. A főváros vozetőségo már évek éta foglal­kozik a nagyüzemek, tehát az Eloktromosmüvek, a Gázmüvek és a Vízmüvek egyesítésének kérdésével. Az egyesítést a belügyminiszter is javasolja és a főváros ezévi költségvetésének jóváhagyásáról szóló átteatában hangsúlyozta: megítélése szerint takarékosság, ga.zdasági- és üzemigaz­gatási szempontok egyaránt előtérbe helyezik a nagyüzemek egyesítésének már a'múltban is hangoztatott ós a szakkörök által is helydsolt gondo­latát. Kétségtelen ugyanis - igy szól a belügyminiszteri leirat - az üzemegyositésnok az azonos feladatok, az anyagbeszerzés, az anyagkeze­lés, stb. egységes végzésénél, s azonos munkafolyamatok, tehát az óra­leolvasás, a számlázás, a pénzbeszedés, a könyvelés, a. közös irodák, a műhelyek munkája egyszerűbb és olcsóbb lenne az egyesítés után. Számos személyi- és dologi-kiadást lehetne megtakarítani, ha a főváros nagy­üzemei egyesülnének. Az egyesités előnnyel járna a technikai feladatok megoldásánál is és az általános üzemigazgatás egysZerüsitésót keresztül lehetne vinni. A főváros vezetősége a három nagyüzem ogyositésénok ügyé­ben legutóbb tárgyalásokat folytatott és az a megállapodás alakult ki, hogy az Elcjktromosmüveketj, a Gázmüveket és a Vizmüvekot közös vceetés alá helyezik. Jelenleg tehát nem üzamegyesitésről van szó, hanem a három nagyüzem közös vezetés alá helyezéséről. Minden egyéb kombináció korai, /MOT/Vr. TOVÁBB FOLYTATJA A VÁR RENDEZÉSÉT A FŐVÁROS. Az évről-évre fejlődő fővárosnak a budai Vár az a részo, amelyet a kiegyezés utáni évtizedek építkezési láza aránylag a legkevésbbé érintett. Sajnos, a Vér hangula­tát és külsejét sok helyen megbontották, négy-ötemeletes bérpaloták épültek művészietlen kivitelbon, az üzlethomlokzatok egyrészo Ízléste­len és rontják a történelmi hangulatot. A főváres azt tervezi, hogy a mostani helyzet megváltozása után kisajátittatja a Várba nem illő épü­leteket, amelyeket le fognak bontani. Addig is megkezdődött a Vár egy­séges városképének kialakítása, erre a célra eddig közel 100 000 pengőt fordított a főváros. Elsősorban a Vár több utcarészletét kellett telje­sen helyreállitani, hogy ezek az utcarészek szolgáljanak majd a többi épületek helyreállításánál mintaképül. A főváros a Szentháromság-utca 5.,7.,9. és 11.sz.épületek hpmlokzatának tatarozására 21.000 pengőt költ. Az üzlethomlekzatok átalakítására és a cégtáblák kicserélésére 49.000 pengőt fordit, kicserélik az utcanóvtáblákat 9.000 P.költséggel, a lámpák kicserélése 11.000 P-be kerül, a régi épületeken emléktáblákat helyeztet el a főváros á.500 ?.költséggel. A Vár~átalakításának munkája nem szünetel, uj tervek készülnek, s az előkészítő munkára 5,500 P-t fordit a polgári?;.ster. Az utcanévtáblák kőből ós kovácsolt vasból ké­szülnek, a világitólámpák a Vár stílusához o alkalmazkodna*A vár­beli házakon elhelyezett emléktáblák egyrészo tévc3 adatokat tartalmaz, s ezeket is kicserélteti a főváros. /MOT/Vr. PESTVÁRMEGYE PESTVARMEGYE NOVEMBER 25-ÉN KESGYLLÉST TART. Pestvármegye törvény­hatéságír' »' • november 25-én,kedden délelőtt 1° órakor a Vármegye székházának Közgyűlési termében ülést tart,A kisgyülésen az alispán elő­terjesztést tesz a leventeképzés költségeinek biztosítására, bemutatják a jövőévi obadőalap költségvetését. Az alispán előterjesztésben kéri a j törvényhatóságot, irjaanak fel a kormányhoz a külön törvényhatósági mér­k nöki hivatal felállításának ügyében, A kisgyűlés napirendjére egyébként 1 226 előterjesztés van kitűzve. /MOT/Vr,

Next

/
Oldalképek
Tartalom