Magyar Országos Tudósító, 1941. november/2
1941-11-30 [265]
- i A MAGYARORSZÁGI NÉMET NÉPCSOPORT MÁSODIK TELISEGÉLY-AKCIÓJÁNAK MEGFEITÁSA Vasárnap délelőtt 10 órakor a Budai Vigadóban ünnepélyes külsőségü gyűlés keretében nyílt meg a magyarországi német népcsoport második téli segély akciója. A gyűlésen megjelent a néniét követség" részéről dr.Frah.ne követségi titkár, a külügyminisztériumét pedig dr.Zilahy Sebess Jenő miniszteri titkár, helyettes sajtófőnök képviselte. A gyűlést a soroksári fúvószenekar vezette be, amely eljátszotta a Magyar Himnuszt, majd a német naphimnuszt. Ezután dr.Schmidt Ádám, a Magyarországi Német Népsegély Szövetség vezetője lépett a szószékre, aki üdvözölte a megjelenteket. Hangsúlyozta or.Schraidt Ádám, hogy a német télisegély akció a legnagyobb szociális mü, amely azt tűzte ki céljául, hogy a magyarországi német népcsoport tagjai közül senkise éhezzék és fázzék a tél folyamán. Kiemelte,hogy ez alkalommal nem az adófizetőkhöz,hanem a német néptársakhoz szól. Ezúttal a fölöslegesen felül is kell áldozni éa el kell hagyni azt az utat, amelyet a liberális zsidószellemü közöny eddig jellemzett. Beszélt azokról az áldozatokról, amelyet a német és magyar katonák a fronton hoznak ós hangsúlyozta, hogy ma semmi áldozat sem elég a népért és igy közvetve a hazáért. Schmidt beszéde után a nemzeti szocialista nevelőintézet gyermekkara adott elő egy dalt, majd Sulzer Mihály a Vezér szavait olvasta fel_. ezután a gyermekkar egy ujabb dalt adott elő. Az ének befejeztével dr.Basch Ferenc, a magyarországi német népcsoport vezetője lépett a szószékre és elmondotta,h®gy amikor Hitler vezér megindította az első télisegély-akciót, az ellenfelek körében suttogás, rágalom és gúnyolódás kisérte az akciót, de amikor az nagy eredménnyel lezárult, bámulatot keltett világszerte. Elmondotta, hogy a magyarországi német népcsoport tavaly rendezte meg az első télisegély-akciót, de a körülmények folytán igen korlátozott mértékben. Azonbnn még igy is 150.000 gongon felüli összeg gyűlt össze az akció javára. Pedig a magyarországi német népcsoport néhány falu kivételével alapjábaavéve szegény és most is 10.000 munkanélkülije van. A tavalyi akció csak kisórlet volt,az idei azonban már nem kisérlet, hanem tett. Hangsúlyozta,hogy semmitől sem riadnak vissza,hogy a legnagyobb eredményt elérjék. Aki száz, vagy ezer pengőt ad - mondotta - az még nem tett semmit, mert mi. ez ahhoz képest,hogy a német és a magyar katonák a fronton véreznek és meghalnak értünk. Meg kell tanulni áldozatot hozni. Hivatkozott a magyarországi németek őseinek áldozatkészségére és száz százalékos teljesítményt követelt. Dr.Basch Ferenc ezután bejelentette, hogy néhány őszinte szót akar szelni magyar barátálhoz.Elmondta,hogy néhány nappal ezelőtt a magyar parismentben egy képviselő, aki hozzá németnevü, megtámadta a német népcsoportot és azzal gyanúsltotta, - noha burkoltan - hogy illoyális és a hazaárulás vádjával illette. Eadig azt hittem - mondotta Basch Ferenc - hogy bíznak bennünk és megértenek bennünket.A támadás folytán ez a hitem megrendült. A magánosság érzése vett rajtam erőt,de amelyik nép magában marad, annak a magánosság hatalmas erőt ad és óriást áldozatkészségre birja. Eegmar.adt azonban a hitem a népi bajtársiasságban és jöjjön aminek jönnie kell, a magyarországi németek nem fogják elfelejteni kötelességüket, összetartásra és egységre hívta fel a népcsoport tagjait, - " _ „E. .'. . , Ezután emelt hangon jelentette ki,hogy „ EE a támadást visszautasítják* Igazságtalan lennék - mondotta még -, ha nem köszönném meg azoknak,-akik nem kis számmal vannak - azt az állásfoglalást, hogy nem helyeselték a támadást es azt is közölték,hogy ez nem maradhat ennyiben. -• A magyarországi nemet népcsoport téli segélyakcióját megnyitottnak jelentette ki, majd az ülés a Jenő főherceg-indulóval véget