Magyar Országos Tudósító, 1941. november/2
1941-11-29 [265]
/Viczián István főispáni beiktatása. / folytatás 4/ Hangoztatta ezután a főispán, hogy a keresztény nemzeti világnézettel szorosan összefügg a magyar fajvódelem kérdése Is. A fajjtiaztaság és egészség kérdését a törvényhozás bölcsessége a folyó évi XV. t.c.-kel rendezte. A fajvédelemnek azonban szellemi éa közgazdasági térre is ki kell terjednie. Valamely ország vagy nemzet nemcsak akkor csonka, ha területi épsége hiányzik, hanem akkor is, ha a nemzeti géniusz nem hatja át a nemzet összes életfunkcióit. Kis nemzetet csak eredeti és magas színvonalú nemzeti kultúrája mentheti meg attólfli hogy el ne sülyedjen a környező népek tengerében. A mult század derekán hazánkat is bukásából legfőképpen a magyar szellemi, élet csodálatos fellendülése emelte fel. A fajvédelemhez tartpzik ofcágyaraég közgazdasági boldogulásának biztosítása is iuegenekkol szemben. Ezeket a kérdéseket a törvényhozás az úgynevezett első és második zsidótörvénnyel igyekezett megoldani. Hangoztatta, hogy a már meghozott és az ezután hozan* » dó Idevágó törvények végrehajtására szigorú ügyelettel lesz. Hangoztatt a, hogy a törvényhatósági önkormányzatnak mindig meggyőződéses hive volt.A vármegyében az alkotmány praktikus védőbástyáját látja, a magyar j ogalkotásnak és ezzel az őseredeti magyar kultúrának ifi egyik legnagyszerűbb produktumát. Hangoztatta azt a meggyőződését, hogy a vármegye egészséges életösztöne minden destruktiv próbálkozást már csirájában elfojt. Komoly eredménnyel kecsegtető szociálpolitikát Csinálni közgazdasági megalapozás nélkül lehetetlen. Viszont ez a megalapozás nemzetnevelés nélkül alig remélhető. A társadalmi osztályok egyenlősítése csakis az egyenlő erkölcsi alap megteremtésével valósitható meg. Akik ezeknek az alapiigazságoknak figyelmen kivül hagyásával hirdetnek szociálpolitikát, ennek ügyét nem előbbre, hanem hátrább tolják. Az alap-, probléma tehát a nemzetnevelés. Teleki Pál gróf, mint miniszterelnök, hangsúlyozta, hogy ő nemcsak kormányozni, hanem nevelni is akarja a nemzetet. Az államvezetést azonosította a nemzetneveléssel. A köztisztviso löktől elvárható, hogy a nemzet elitjéhez igyekezzenek tartozni. Efefaezszükségcs, hogy a tisztviselő'* erkölcsi magaslaton álljon, a társadalmat Saját példájával is irányítsa. Szükséges, hogy elmélyüljön a nemzet nivoltában, megértse és átértse azt, és ebből a megértésből fakadjon minden cselekedet. A tisztviselő, amikor a közönséget kiszolgálja, vagy ügyeit intézi, sohaso a közönséget és az egyes embert lássa, hanem legyen tudatában annak, hogy a nemzetet szolgálja ki, annak ügyeit intézi. Tehát a tisztviselő és a közönség mikénti érintkezésétől függ nz egységes nemzeti közszellem kia.lakulása. Rámutatott arra, hogy á magyar múltnak különösen kirivó mulasztása a nemzetnevelés torén, hogy Ipari munkásságunk nagyrésze mind a mai napig nom találta meg a hazafias együttműködés útját a polgársággal, hanem ehelyett a kozmopolita és atheista irányzattal került szoros kícpcsolatba. Nagy m uíasztás volt a múltban és nagy hiba lenne a jelenben is a ma.rxizmus azonositása annak áldoza.tával, a munkássággal. A harc csakis a munkásságért folyhat. A jószándékot nemcsak szóval, hanem intézményesen le bizonyítani kell, amihez természetesen némi időre van szükség. A jobbsorsra érdemes ipari munkásságnak nem szabad mógegyszer politikai csöbörből politikai vödörbe esni. Kijelentette ezután a főispán, hogy mezőgazdasági munkásságunk mentes maradt a marxizmus áfiumától. De az okszerű nemzetnevelés velük szemben sem érvényesült. - Azt hiszem mindent elmondtam , - fejezte be beszédét a főispán, - amivel megjelölhettem, hogy milyen irányban kivánom látni a közigazgatási appa rátus kerekének forgását. Rági barátként jöttem, mint minden igaz ügynek és minden igaz embernek őszinte barátja. És mint , ilyen kérem a törvényhatósági bizottság, a vármegye közönsége és a tisztf viselői kar megértését és támogatását.. L A díszközgyűlés tagjai helyükről felállva, lelkes tapsoal és 1/ éljonzéssel fogadták a főispán beszédét. Ezután hosszasan-ünnepelték t Viczián Istvánt* , 'Folyt* Vöv./ff~.