Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1

1941-11-06 [264]

—m&KiuJZ A mwómmi SL''OVS^GZÍSTI TA^OLÍAM* Baarry uanioioúrö föld­művelésügyi minis a tor kezdoiaényozjóséro szövetkezeti tisztvioolőlcct képző tanfolyam nyilt Kolozsvárott, Az ünnepélyes megnyitót az egyetem egyik tantermében tartották meg. Az ünnepségen megjelent Erdély szövetkezeti életének csaknem valamennyi vezetője, gróf Bethlen Lászlóval, a Izövctség elnökével az élőn. Az ünnepélyes megnyitóbeszédet dr, Balogh Vilmos min, tanáé csos, a földmüveiésügyi minisztérium erdélyi kirendeltségének vezetője mondta. Rámutatott a magyarországi szövetkezeti mozgalom fejlődésére. Károlyi Sándor és tmnkatároainak örök érdeme,- mondta Balogh Vilmos -, hogy látnoki szemmel állapították meg és hirdették a liberális gazdasági rend túlkapásaival sz ősiben: az agrár Magyar ország agrárrétegei csak a megfele­lő szervezkedés, a szövetkeze tökbe való tömörülés utján tudnak védekezni. Hirdették ezt akkor, amikor e szabadkőművesség láthatatlan szálaival ösz­szofont liberális gazdasági rend delelőjén állott. székely népbon már az ősidőktől fogva él a kölcsönös segélynyújtás szelleme, az úgynevezett székely kaláka, amely lehetővé botto, hegy - háború előtti Erdélyben sok­kal nagyobb és orősobb volt a szövetkezeti hálózat, mint bárhol az or­szágban. Ennek a szellemnek, val~iii*t..az erdélyi szövetkezeti vezotőem­^•-büjrek önzetlen munkájának V&úsA&ú**bo, hogy a hu-SA«üfiét, éves román uralom Í5'£^gl^a«t~latt az erdélyi ŰS^VJt?vm3ti,§^^044^ tQT*±é^|£a magát tartani. Az eraeátyl m$jjfs^jjje^%i va^oto emberek kioo-1-7 de lelkes gárdájára bátran lehet ópit-üíii a szövetkezeti szorvozkoaust. A szövetkezeti 1|ft4iJa>ii• 'M^fllUfru^ kiépítése elé tornyosuló nehé-iaőgoK közül talán legsúlyosabb a szövet­kezeti szakemberek hiánya, amelynek megszüntetése érdekében báró Bánffy Dániel földmüve lé sügyi miniszter elgondolásainak me t ,feloleon tervezték a most mognyiló szövetkezeti tanfolyaméi. A megnyitóoeczél eihmgzása után megkezdődött a tanfolyam, amelynek első előadója dr. Sürünyhami keronc egyetemi tanár volt./MOT/D, SZEI.téLYKATóJÁRAT BUDAPEST- Éá VISEGÍÍAB KÖZÖTT, a MP9?R közli, hogy november 10-től hétfőtől kosdődőlog Budapest ős Visegrád között további intézkedésig személyim.jójáratot tart fenn, A hajó Budapestről naponkint 14-. 5 ó órakor őz Visegrádról 5 órakor indul s a közbeeső állomásokat az idői menetrend szerinti időben érinti, A hajéra csupán III, osztályú me­netjegyeket adnak ki. Tekintettel arra, hoae kisebb személyszállító hajó fog közlekedni, az igazgató;ság kéri a közönséget, hogy a ha.jót kirándu­lásra ne vegye igénybe.'"- Közli a JÍPTR a.a ánxfelvétel egyes felső­dunai állomásokon ós ezekre iz állomásokra 12rl7-e közötti időben orro az idényre megszűnik. Részletes folvllág'ösitás. a Vasúti és Közlekedési Közlöny november 9-i számában halálhatói /MOT/D, . í

Next

/
Oldalképek
Tartalom