Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1
1941-11-10 [264]
A jubiláló Magyar Mérnök- és Építészógylat előadássorozat c. köretében hétfőn délután Dörro Endre székesfővárosi tanácsnok tartott nagy érdeklődéssel várt előadást "Budapest városfejlesztési prob&émál" cimmel. ••A főváros betelepültsége hí sonlóan más városainkhoz, a bőségesen rendelkezésre álló területek folytán nagymértékben szétszóródott, hézagossá és külterjeséé vált - kezdte előadását DÖrro tanácsnok. A helyzet fölismeréséből fakadó törvényes rendelkezések ugy aint az 1937. évi •fct.c, az annak alapján megalkotott városfejlesztési programul és építésügyi szabályzat meggátolják a további szétszóródási, azonban betelepülésre még mindig igen nagy, kb.kétmillió lakos befogadására alkalmas területet jelölnek ki, aminek teljes beépülése aligha levetkezhet be 20-30 éven belül, —Ez u, terület utakkal és közmüvekkel nagyrészt hiányosan van ellátva, az utak és könnüvak teljes kiépítése mint-egy 150 mllLió pengő költséget igényelne, holott a főváros uj utak és közmüvek ípitésérc évente átlag négymillió pengőt költ. Ezért, valamint azért Ls, hogy a. rendszertelen betelepülés az utak és közmüvek ötletszerű kíópitése nagy terheket ró a fővárosi háztartásra, szükséges, hogy Időhöz kötött programmot állapítsunk meg az egyes városrészek fokozatos betelepítéséro és cnuak megfelelően az utak, közmüvek, közlekoiés, közintézmények fokozatosa kiépítésére. A végrehajtásnál különöd figyelmet kell szentelni az egyes városrészek kialakult, vagy kialakulófélben lévő központjainak, a nagyváros mollékcontrumainak, ezekét a középületek megfelelő ö3sapontosításával és megoldásával ugy kell kialakítani, hogy kifejezésre jusson az illető városrész helyi karaktere és megerősödjön a nagyvárosokban könnyen ellankadó helyi együvétartozás érsóse és a polgárság öntudata, •- Városfejlesztési szempontból nagyfontosságú á lakás-' ícérdés megoldása és ezzel kapcsolatosan az elavult városrészek fokozatos megújítása. Ezek lényegében a magángazdaság feladatkörét alkotják, de a magángazdaság o feladatoknak viegfelelően eleget tenni nem képes, .ezürt hatósági 'irányitásra itt is szükség van. Gondoskodni kell arról,hogy a lakás épitésre kellő időben és helyen megfelelő területek álljanak rendelkezésre és a telkek ára ne emelkodjók indokolatlanul. A hatóságok a lakásépítkezéseket különböző kedvezményekéi, igy kivált adómentességgel támogathatják, ezeknek a kedvezményekaek nyújtásánál azonban fokozott mértékben kell érvényesitoni a város fo jleszté s szempont jait. - A tolopitér.-politikán kivül a városfojlosztés jelentős problémája a zöld felületek kérdése. Miután nagyobb zöld felülőtokról már alig lehet szó, összefüggő parksávok kialakításáról kell ^•ndoskcdnl. Ezeknek csatlakozniok kall a környék zöld felületi rendszeréhez és kccsiforgalomtól mentes aéte.lohotőséget kell nyujtaniok. 1 zöld felületeken összpontosíthatok legcélszerűbben a sportintézmények, valamint mindazok a- népjóléti intézmények, amelyek rendcltotésüknél fogva szabad környezetet igényeinuk. - A harmadik probléma a közlekedés kérdése. Felmerült a nagy vasúti hálózat átalakításának, valamint egyes gyorsvasúti vonalak megépítésének gondolata, ezeknek megvalósításánál szintén érvényesíteni koll a városfojlesztós szempontjait. Törekednünk kell a forgalmi úthálózat kifejlesztésére is, a szükséges szabályozások végre hajtására, a kifejlesztést akadályozó Ingatlanok megszerzésére. Miaun az utakkal már ellátott boltciailetekon a növekvő igények még nindig uj és költséges átépítéseket tosznók szükségessé, a kültérii-' leteken gazdaságos megoldásokra van szükség, hogy ugyanakkor ne késlekedjék a külterületi úthálózat kiépülése sem, /folyt, köv./