Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1

1941-11-10 [264]

Ik közigazgatási bizottság ülése. P o 1 y t a t á s 3./ Bénii Károly hangoztatt felszólalásában, hogy a főváros egyes kö­rüle cei nincsenek ellátva megfelelő közintézményekkel, amelyekre podig­mint világvárosnak feltétlenül szüksége volna. Kifogásolja, hogy a XIV. kerületben csak egy középiskola van és igy a kerület fiatalsága kényte­len tanulmányainak folytatása végett más iskolákba járni. Kérdezte, nem 'olna-e lehetséges, hogy a kaituszminiszterium a kerületben egy uj alla­középiskolát 'állítana fel, amelynek alsó tagozataiban párhuzamosan eolyna a gimnáziumi ós polgári iskolai tanítás. Kuncze Lajos beszédében megemlékezett a magyar honvédség dicső­séges harcairól. Hangoztatta: az, hogy a honvédség ilyen szép eredményeket 'tudott elérnj nagyrészt a levente intézménynek köszönhető. Kért© a pol­gármestert, iecgy°azoknek a levente oki átoknak, akik az intézmény felállí­tása ótr müköcnek, ék jezze ki a törvényhatóság elismerését* ezutkr... "" " y 1 üsetty Bóía közélelmezési kérdésekkel foglalkozva hangoztatta, h n ery véleménye szerint most már nincs szükség a sorbanállásra* — • Ezután hangoztatta, hogy a jobboldalra való áttérés minden zök­kenő nélkül sikerült, A rendőrség mintaszerűen látta el a feladatát és ezért a legnagyobb dicséretet érdemli. A közlekedési rendőrök óvatosan előzékenyen irányították az embereket. Az uj villamosmegállók egyes he­lyett nem tartja szerencsés megoldásnak, Így például a Baráss-utcánál á§ az tillöi-utnál 2or-2áo métert is kell gyalogolni, rtrLg egyik villamosról a másikra átszállhat az ember. Szóvátette a közmunkatanács épitési tilal­mát, amellyel megakadályozza, hogy a Ferencváros belső részen ujabb építkezések folyjanak. Kérdezte nem lehetne-e a?' aszfaltútak hibáit kő­kockákkal pótolni. Szendy Károly polgármester válaszol* ezután a vita során elhang­zóét felszólalásokra. A Margit-hidon folyó javítási munkálatok ügyében * már hat héttel ezelőtt átirt az államépitésseti hivatalhoz és reméli hoáy a hiasrtal vezetője a többször hangoztatott kifegással kapcsolatban megnyugtató választ ad, A polgármester a közélelmezési kérdésben felho­zottakra válaszolva hangoztatta, hogy a fővárts közellátása zavartaíanu" folyik, megszűnt az üzletek előtti ácsorgás. Az elsőrendű szükségleti « cikcek kérdését a jegyrer iszerrel megnyugtató módon oldották meg,' ugy hogy a lakosság megkap fa ebekből a cikkekből azt a nennyiságet, eaplrtU szüksége van. " "*'' • -« '•* 3—. m te "M [. '. • :. ••':' .: •% ' M h 1^"'öle Íme z.VŐ ügyét a kovm/.uj -ntézi s a főváros a maga anyagi és &ze?­/Folyt, kö-v./

Next

/
Oldalképek
Tartalom