Magyar Országos Tudósító, 1941. október/2

1941-10-30 [263]

§§A Magyar- Or*z᣻s Tudósító jelentis A Magyar Elet Pártja felvidéki képviselői csoportja ékbóWr* 29-én a párt helyiségében értekezletet tartott, melyen a Felvidéket közelebbről érintő gazdasági és szociá­lis kérdéseket tárgyaltak, A felvidéki képviselők csoportja foglalko­zott Szilassy Béla veit felvidéki államtitkár, majd felvidéki kormány­biztosnak a Magyar klet Pártjából történt kilépésével, A csoport Szi­lasey politikai állásfoglalást helytelenítette. /MOT/n. H ÍREK A PROTESTÁNS N.iPOK PÉNTEKI PRÜűK.IMMJA. Az Országos Protestáns Napok keretében a reformáció emlékünnepét különös fénnyel ülik meg. Október 31-én, pénteken reggel kilenc órakor a Szilágyi Dezső-téri reformá­tus templomban gyermek istentisztelet lesz, ugyanekkor ünnepi istentisz­telet a Kálvin-téri re forrná tus 'templomban, ahol dr.Bnyedy Andor refor­mátus egyházkerületi főjegyző prédikál. Délelőtt 10 órakor a Bécsika­pu-téri evangélikus templomban lesz ünnepi istentisztelet, amelyen dr. Kapi Béla püspök prédikál. Délelőtt 11 órakor a Kohári-utcai unitárius templomban tartandó ünnepi istentiszteleten Halmágyi János marosvásár­helyi lelkész a marosi unitárius egyházkor esperese prédikál. Mindhá­rom ünnepi prédikációt a rádió is körvetiti. Ugyancsak délelőtt 11 óra­kor nézik meg Padányi űuly.' ; s Jocó oi\szággyülési képviselő és Tóth Imre műépítészek vezetésével az épülő uj református kollégiumot. Gyülekezés Lónyai-utca 31.sz.alatt. A iv. formáció emlékünnepén a református, az. JHIBIUÍ evangélikus és unitárius templomokban mindenhol istentiszteletet tarta­nak reggel 9-11 óráig. Délelőtt II órakor nyitják meg az ENOSZ kézi­;zunkavásárát k Sütő-utcai evangélikus le.ánygimnázium tornatermében, s az november 2-áig tekinthető meg; Délelőtt Í0-12-ig tart a felsőközépis­kolások refcrrnáció-emlékünnc pélye a Pesti Vigzdóban és a Szilágyi De­zső-téri református templomban. Délelőtt 12 őrakar rendezik nagygyűlé­süket a protestáns cserkészek a Pe-úi '/igadóban. A megnyitó után Tas­nádi xí agy András dr., a Képviselőház elnöke mond avató beszédet, majd dr.Ravasz Lászlöné és dr.Raffaj Sándorné zászlóanyák diszitik fel a lo­bogót. Ünnepélyes f•gadatomtete1 után vitéz faragó Ede országgytmÓ3i képviselő tart előadást, utána Ravasz László dr.püspök inditja e . a koszorút vivő küldöttségeket protestáns -nagyjainknak a fővárosban lévő szobrához ós sirjáhez, ./al amint a Hősök Emlékkövéhez. Délután négy órakar a Magyar Evangéliumi Munkásszövetség rendezi országos konferen­ciáját a Szabadság-téri református egyházépület nagytermében. Délután öt órakar közös protestáns ünnepség a kelenföldi evangélikus templom­ban. Délután hat órakor ?z a reformációi emlékünnepély a Pesti Viga­dóban. Az emlékünnepélyt BegnóczKp Géza, a bukovinai székelyek lelki­pásztorának imája után Tasnádi Nagy András, a Képviselőház elnöke es az Országos Bí thlen Gábor §.ZÖyetség elnöke nyitja meg. Ünnepi beszédet Turóczy Zoltán evangélikus püspöi mord. Végül az ifjúság szónokának be­széde és Basilid.es Maria énekszámai után Benkő István református espe­res zárja be az ünnepélyt. Ugyan :.kkoo a Szilágyi Dezső-téri templomban is reformációi emlőkünnepályt rendé%.nek f ahol Kovács Sándor püspök imádkozik és -^Ivas SiDliár., Lir.tasy György, a* Operaház tagja énekel, Si>entgyörgyi Lár/.ló hegedűművész hegedül, az ünnepi beszédet pedig fíaypal Béla református lelkész tartja. A Deák-téri evangélikus templcm­ban rendezendő reformáció 6mléKürnepályen dr,iveken András mond ünnepi beszédet, a Hegyes Enőre-ute^i unitárius templomban pedig Halmágyi Já­nos marosvásárhelyi unitárius 38,•eres .A X.kerületi evangélikus templom­ban Kovács Sándor püspök én Maja:: Vilmos lelkipásztor az előadók, a Fran­gepán-utcai református egyház vallásfsrestjén pedig dr.Makkal Sándor ü egyetemi tenár.Este 1/2 9-kor KÖZÖS vacsora a Gellért szállóban,ahol az '."••ünneoi beszédet 'H.téz Bonc, os Miklós államtitkár tartia. .''MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom