Magyar Országos Tudósító, 1941. október/2
1941-10-29 [263]
/A főváros költségvetési közgyűlése. Folytatás 2,/ A közgyűlés ezután áttért a II. /ut és csatornaépítési ügyosz tály/ költségvetésének tárgyalására. Bechtler Péter /Szoc.deca,/ szerint a főváros kevás összeget irányzott elő a jövő évre ut A s csatorna építkezésekre. Kifogásolta a kertészeti költségvetést, a főváros állandóan fejlődik ós ez'rt több parkot kellene létesíteni és a fásítást is folytassák. A kertészeti munkások nehéz helyzetben vannak, mert alacsony munkabéreket kapnak, helyzetük javítására részesüljenek ruhs és cipő ellátásba:-^ kapjanak villamospénzt. Kertészeti szempontból több 1 ivónsága van a XI. lerületnek. Indítványozta, hogy a Horthy Miklós uti vasúti aluljárót Szélesítse ki a főváros, az utvonalat egyenesítsek ki és a környéket rendezz'k. Bényi Károly /MSP/ megállapította, hogy a ÍFI* ügyosztály VÖltségvüt.-ése a mult évivel szemben három és f^l millió pengővel emelkedik, ez az összeg nem elegendő a legfontosabb csatornázási és kt*piifési munkák elvégzésére, £érte a polgármestert, ha sikerül más oldalon összegeket megtakarítania, azfckat fordítsa a sürgős munkák elvetésére. Attól fél, hogy a főváros útvonal é^ csatorna hálózata leromlik. A budapesti |utvonalaknak mintegy 26 százaléka nincs burkolva, 23 százaléka pedig csak ideiglenes burkolattal van ellátva, A főváros szedjen útfenntartási és e&sntornaf- imtartési járulékot. Kevés bicikli ut van Budaposten, holott a 'rendkívüli viszonyok miatt számítani kell a biciklisták számának szapo* rodánival. Véleménye szerint a budai hegyvidéken kilátó-utvonalat kellene építeni, a h-gygur Inc ikon keresztül vezátve. Épüljön korszerű ut Mak. kosíiáriárá*, a zarándok, k részére. Fel kell készülni az autóforgalom nö, vekfíd'sere, az utvonalakat ki kell szélesíteni^ Árvízvédelemre mintegy 12 millió pengőt kellene fordítani és ennek az összegnek alig tizedrésze vau felvéve a jövő <vi.költségvetésbe. A Nemzetközi Vásárt helyezz'k végre-már el a Ligetből^ át Budára, a Lágymányoson lévő Nádorkert területére ,"A várhegyi .parkokat frissitsév falj a kertészeti állásokat szaporítsák. Pásztor Imre /Szoe.dfm./ Rákosváros utrendezési és csatornázási problémáival foglalkozott, szerinte ez a városrész el van hanyagolva és sürgette az utaknak legalább salakozását, mert esős időben megakad a közlekedés. Felsorolta a legfontosabb tennivalókat, majd indítványozta, hogy a főváros a jövő évi költségvetésébe legalább 2oo.ooo pengőt vegyen fel a szabályozási munkák elv£$zésé r e. Munkáskérdésekkel is foglalkozott As kérte a munkások bércnek rendezésé^ Mjhalovlcs Zsigmond /MSP/ bizottsági tag rövidre szabott felszó1 alásábau felolvasta határozati javaslatát, hogy a XIV, kerületi Kassaitéren álló plébánia-templomhoz vezető utakat útburkolással lássa el a fővá.pos, hogy az istentiszteletre járó közönség a plébánia-templomot megközelíthesse. Sokan Járnakebbe a templomba * s az utak rosszkarban vannak. Ugyancsak indítványozta- hogy a Nagy Lajos király utjának a?; Erzsébet királyné utt&j a Kassai térig terjedő szakószáh gyalogjárót létesítsen a főváros. Ezután magáivá tette Aichner Albert indítványát és j a . vasolta, hogy gondoskodjon a polgármester a IX, kerület par'ozásáró-,, Msitásáról és gyermekjátszóterek létesítéséről, valamint,£ogy a Boráros téren minél elŐúb nyilvános illemhelyet építtessen g főváros. Szakasits Antal /Saoc. dem./ felszólalásában ugyancsak parkok és gyermekjátszóterek létesítését sürgette és töbjpondot kért a külső városrészekre fordítani, amit szerinte elhanyagolnál?; Javasolta, hogy a főváros még a mostani költségvetés keretében, gondoskodjon a Ferencváros külső útjainak kövezéséről, egyes útjainak renfiefcéséről 5a csatornázásáról, az I'p: s-erdő parkosításáról, a Haller téren fedett vásárcsarnok létesítéséről, valamint a Dunapart Ferenc József hid é s a Horthy Miklós há.d f közötti szakaszának rendezéséről. Javasolta ciég, hogy a főváros a vir.es makadám útburkolatokot cserélje ki s addig is/míg ez megtörténhet, ezejf£vket az utaket kátránnyal portalanítsák. 7 /Folyt, köv./