Magyar Országos Tudósító, 1941. október/1

1941-10-03 [262]

— ZU FARKASRÉTI FELTEKEN YS EGI MERÉNYLET /l .folytatás/ Megállapította az elnök, hogy több fényképfelvételt készített a sétáló párról a féltékeny férj s ezek egyikén Asbóth átka rolta az asz­szonvt. Végül a.vádlott ezeket mondta: - Önhibámon kívül történt az egész, nagyon sajnálom a dolgot« Ak­kor, amikor felocsúdtam, már szívből megbántam mindent. Ezután megkezdődött a bizonyító eljárás. ASbóth G ,za huszonhat­éves szücssegód állt a bíróság elé s ki jelentette, hogy nem kívánja a vádlott meaibüntetéáét o Részletesen elmondta ezután, hogy gyerekkora ota Ismeri Kálmán fin ót, "hódolói" közé tartozott o Is, Amikor már férjhez­ment, véletlenül találkoztak egyizben a temetőben. Ettölkezdve hol vél lotlenül, hol előre megb-ís?élt alapon többször is találkoztak. Az asz-' szony panaszkodott, hogy férje hidegen bánik vele és szóbakerült az is, hogy'ha^elválik, ő szívesen elveszi feleségül. Kálmánfiné ragaszkodott a gyerek"éhez és ez komoly aka-'dály^ volt. - Irr a z a z, hogy öngyilkossággal is fenyegetödzött, ha nem válik el? - kérdezte a tanácselnök. - Ez nem felel meg a valóságnak. Ö kérdoztu egyszer telem, hogy ha elválik, elvenném-e feleségül, mire ón azt felültem: igen. Ezután a merénylet körülményeit tárta a bíróság elé. Az asszony Asbóth monyasszonyának a nevében telefonált és kért találkozóéi,ugy hogy amikor megjelent a Széli Kálmán-téren, nom tudta, hogy melyik nő fogja várni. Az asszony azt mondta, a harmadik villamossal jöjjön utána a farkasréti temetőbe. így is történt, sétára Indultak, az asszony ismét pana szkodott, majd amikor sgy zsákutcából visszafordultak, váratlanul szembetalálkoztak a férjjel. "Jaj Istenemt" - kiáltotta as asszony és táskájával a fényképező gépet aka rta eltakarni. A férj lccoirkcfogóz­ta őt /Asbóthot/, majd verekedésre került sor. Kálmán fi azt kérdezte í "Nem félsz?", és revolvert szegezett a mellének. Amikór A sbóth azt feleltei nem, rálőtt. Rövid utat saját lábán tett meg, azután elves2­totto eszméletét. Ezután Kálmánfi Elomérné született Papp Mária kihallgatására került sor. A huszonnyolcéves asszony magára igyekezett hárítani a fe­lelősséget az egész tragikus merényletért és többizben is hajtogatta, hogy ő a hibás a dologban. Vallomása szerint akkor kezdődtek a családi viszályok, amikor szülei halála után örököltek egy ki3 házat• Ez gondokkal járt. férje el akarta adni az ingatlant, ö pedig ragaszkodott hozza, ami miatt sokszor volt^vlta közöttük. A találkozások'előzményeit ós lefolyását ugyanúgy adta elő, mint Asbóth és hango*tatta ? hogy ezek­nek a sétáknak nem volt komolyabb jelentősége számárú, csupán jólesett a férfi ragaszkodása és érdoklöfiése. Férjét szerette, nom aka rt tőle ej.válni, de különösen akkor nem, ha ezzel me~ kellett volná válni a gyermekétől is. Amikor váratlanul szembekorültek az urával, látta,hogy az erősen feldúlt állapotban van, remegett a kezében a fényképezőgép," Azért tartotta a lencse elé a táskáját, hogy ne sikerüljön a felvételt •amit azután a férj a válópernél felhas zilálhatott volna és döntő szere­pet játszhatott volna a gyermekért vívott harcban. Asbóth ütötte meg először a férjét, ami után verekedés támadt, ü megijedt, elszaladt és csak akkor forőu5t vissza, amikor a dörrenést hallotta. /Folyt.köv./Sy. # ^ w — - A SZÁNDÉKOS EMBERÖLÉS BŰNTETTÉVEL VADOLT VÁGÓ PÁL, VOLT NYILAS KÉP­VISELŐ BUNPŐRS. - ' A A b n^'" ipűSti klrá]-y i ügyészség - mint ismeretes - vádiratot adott ki Vá­góval dr. ny. műszaki főtanácsos, volt országgyűlési képviselő ellen szándékos emberölés büntette miatt, mert Vágó dr. ezóvi július hó 23-án Ecsedi Balint Imrét, a Wand or-félo vegyészeti gyár tisztviselőjét tőr­szurassal szándékosan megölte. Az ügyet pénteken tárgyalta a büntető­törvényszék Kovács Miklós-temácsa, zsúfolásig megtelt teremben. A hall­gató közönség sorában Szomák Jenő dr... 0 büntetőt örvényszék elnöke is jelenvolt. /Folyt.köv./ Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom