Magyar Országos Tudósító, 1941. október/1
1941-10-03 [262]
—A JÁSZÁROKSZALLASI FŐJEGYZŐ MERÉNYI.őJENEK BÜNPÖRE. Schlang Jenő 44 éves jás zárokszállási oipósz százszázalékos hadirokkant dijat élvezett. Esztendőkkel ezelőtt a főszolgabíró a kiadott rendelet értelraéDen felhívta Schlang Jenőt is, hogy rokkantságának hadier .detét okmányokkal igazolja. Mivel a cipészsegéd Ilyenekkel nem rendelkezett, a községi elöljáró 'g a megkeresések sorozatát intézte mindazokhoz a közhatóságokhoz, amelyeknél adatok beszerzése volt remélhető, azonban a szükséges okmányok nem kerültek elő. Minden irányban eredménytelen ma» radt a kutatás, ugy, hogy végül is B miniszteriül: S#hlang Jenőnek hadirokkant járadékát beszüntette, A. cip'sasegéd azonbaa abban a hiszeuben volt, hogy a kedvezőtlen eredmény Nemoda József községi főjegyző müve, holott a főjegyző egyáltalán nem is intézkedett s szc'oanforgó ügyben* Rokkantdijának elvesztése folytár Schlang életkörülményei kedvezőtlenül alakultak, emiatt egyre fokozódott az elkeseredése a főjegyző ellen, A bosszúállás gondolata egyre érlelődött benne úgyannyira, hogy tavaly tavasszal elhatározta, megöli a főjegyzőt* Június 17-én reggel felvette ünneplő ruháját, magához vette 13o pengő megtakarított pénzét s átadta ezt az összeget feleségének, akit arra is utasított, hogy a motorkerékpárját adja el. Ezt kövttőleg érzékenyen elbűcsuzfctt feleségétől és eltávozott. Közben kacatja alá rejtett egy nagy, élesre fent konyhakést. Délig várakozott a főjegyző hivatala előtt és amikor ez hazafelé indult* Schlang eléje állt, illedelmesen köszöntötte, majd rikácsolva rákiáltott: - Ez pedig a rokkantügy miatt vanl,. # S a következő pillanatban az előrántott konyhakéssel mellbeszurta a főjegyzőt. Az elszenvedett sérülés folytán Nemoda József több, mint hat héten ét kórházi gyógykezelés alatt állott és még most sem nyerte vissza teljesen az egészségét. Schlang Jenát a szolnoki törvényszék gyilkosság kísérletének büntette miatt vonta felelősségre s ezért nyolcévi fegyházra Ítélte el, Fellebbezés folytán a budapesti királyi tábla elé került az ügy, ahol dr, Janovich Tibor táblabiró előadása mellett foglalkoztak e bünpörrel és figyelemmel a vádlottnak valóban fennálló százszázalékos rokkantsagára és a fennforgó egyéb enyhítő körülmények re, a büntetését ötévi fegyházra csökkentetté 1 *-, /MOT/G, —FÉLÉVI BÖRTÖNBÜNTETÉS HENTESÁRUK DRÁGÍTÁSÁÉRT» Varjú Ivo gagyvarékási hentes és mészáros apjának idŐ3 Varjú Boldizsárnak üzletét vezette és ez 'v január havában a hentesárukat a hatóság által megállapított maxim.'lis órnil drégábban hozta forgalomba, A kecskeméti törvényszék, mint uzsoraolréság Varjú Ivot srdrágltó visszaélés büntette miatt hathónapi börtönre Ítélte tl, az apja p^dig ötven pengő pénzbüntetést kapott, A bejelentett ssmmisőgi panaszok folytán a királyi kúria dr, Szolnok tanácsa tárgyalta rz Ügyet, ahol Varjú Ivo félévi börtönbüntetését helybenhagyták, idős Varjú Boldizsár büntetését pedig arra való tekintettel, hogy ez a vldlott vagyonos, felemelték 2oo pengőre, /MOT/G,