Magyar Országos Tudósító, 1941. szeptember/2

1941-09-25 [261]

Kézirat. . 0 t ö d 1 k k i a d á s, Budapest, 1941. szoptember 25» XXIII. évfolyam, 256. szám. PRO D 0 M 0: Az alábbiakban a t. Szerkesztőségek rendel­kezésére bocsájtjuk Hóman Bálint vallás- és közokta­tásügyi miniszternek a Magyar Történelmi Társulat ma délutáni közgyűléséi elmondandó elnöki beszédét azzal, hogy keretet később adunk./MOT/. - Nagy magyarok és nagy magyar alkotások emlékének szen­telt ünnepségek után - kezdte Hóman Bálint elnöki megnyitóját - ezévben szomorú évfordulót ülünk: a muhi csata 200,, Budavár elestének 400., a trianoni.béke törvénybe iktatásának 20. évfordulóját. Ezután felsorolta a miniszter azokat a végzetes nemzeti ka­.. - *taaitrófákat, amelyek képe ez évforduló kapcsán megelevenedik a szemünk előtt. Sötét, vigasztalan, de tanulságos kép ez, amely szinte parancsoló erővel >xit elmélkedésre. Mert ezekből a sorscsapásokból megtanuljuk, hogy a magyar nép a végső veszedelem órájában rátalált önmagára, felismerte nagy történeti hivatásit és hivatott vezéreinek útmutatása mellett mind­annyiszor felmélkedett 'a mélységekből. A magyar történőt végzetes napjai­ban emelkedő korszakokba vezették az országot Szent László, Nagy Lajos, Mátyás, vagy harcok időjén magukkal ragadó hősök: Runyady János, Rákóczi Ferenc, Kossuth L ajos. Máskor a békés kiegyenlítődést munkáló reálpoli­tikusok: Károly Róbert, Károlyi s ándor, Deák Ferenc. A magyar történőt végzetes napjaiban á nemzetnek útmutató apostolai és tanítómesterei szü­lettek Szent István, IV, Béla, Zrinyi Miklós, Széchenyi István személyé­ban. Ezután áz országgyarapodásról omlékezett meg Hóman Bálint minisztor, hangsúlyozva, hogy 20 évi megalázottság után tekintélyes középhatalom rangjára onELkedt- ünk, meggyarapodva, megerősödvo újra betölthet jük tör­ténelmi hivatásunkat: a haza és a nyugati művelődés harcos védelmét a keleti erőkkel szemben, - Fiaink messze Keiben harcolva védelmezik Magyarország határait - folytatta a miniszter A újra ott állnak a Dnyeper vonalán; ahol ezer év előtt Árpád népe védekezett Bessonyő keleti hadai ellen. Honvédőink a nagy mémet szövetséges oldalán olasz és finn barátainkkal szoros fegyvérbarátságban vivott küzdelme élct-halálharca a magyarság­nak csak ugy, mint a németségnek és az egész európai közösségnek. Kime­netelétől függ Európa és benne Magyarország, a njoigati művelődés és a keresztény erkölcsiség jövendő sorsa. Ebből a történeti harcból - mindon jó magyar érzi - Magyarországnak saját erejéhez mért keretben kl kellett vennie a maga részét. Ehhez azonban előbb fel kellőtt emelkedni a két év­tizedes mélységből. Á trianoni szakadékbői uj magaslatok felé vezető ne­héz _utján bölcs vezér, nagy csaták hőse és az államkormányzás mestere vegá^li népünket, hűséges barátok, két hatalmas nép és azok uj világet épitő vezérei támogatják, - történeti idők sorsfordító napjaiban mélységes hálával és igaz magyar hűséggel hódolunk Magyarország Kormányzója, országgyara­pitó vitéz Horthy Miklós Urunk előtt, aki Európában elsőnek v>ttc fel a harcot maroknyi serege élén történeti művelődésünk uj keleti ellenségo­ivel szemben s a kis szegődi seregből korszerű hadsereggé növelt honvéd­sége élén immár négyizben szerzett vissza országrészeket a történeti ma­gyar földből, " rf A magyarság igaz barátait és a történelem legnagyobbjait megillető tisztelettel és hálával gondolunk a német és olasz nép nagy vo­zéreire: Hitler Adolfra és Mussolini Bonitora. Bármiként forduljon is a távoli jövőben Magyarország sorsa A a magyar nép sohasem feledheti, hogy az elszigeteltség és mogkötöttség megalázó helyzetéből ezeknek a törté­ne tforrnáló nagy államférfiaknak segítségével menekülhetett. Ö.V /Folyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom