Magyar Országos Tudósító, 1941. szeptember/1

1941-09-11 [260]

FELFÜGGESZTETT SZAKÍRÓ-> Az Országos Magyar Sajtókamara félelmi bí­rósága 1941. szeptember 10-én tartott ülésében Henoz Dezső szakíró, kamarai tagot, mert ellene a pestvidéki kir. Ügyészségen árdrágító visz­szaólés büntette miatt bűnvádi eljárás van folyamatban, ós jelenleg is előzetes letartóztatásban van, a kamarai tagsággal járé foglalkozása gyakorlásától felfüggesztette azzal, hogy a felfüggesztés, a büntető­eljárás, illetőleg a kamarai fegyelmi Ügye érdemi részében hozott hatá­rozat jegerőre emelkedésóig hatályos./MOT/B. HALÁLOZÁS, Vitéz Tóthfaludy Aladár budapesti kir, közjegyző temeté­se holnap, pénteken, szeptember 12-6n délután 4 érakor lösz Q Koropusi-l temető halottasházából./MOT/B. A ZSoFIA SÉTAHAJÓJÁRAT ÉS A HELYIHAJÓJÁRATOK MEGSZÜNTETÉSE. A MFTR közli, hogy az előrehaladott időszakra való tekintettel a Zsófia séta­hajó és a Szent Gellértfürdő-Pünkösdfürdő közötti holyihajők a folyó évben utoljára szeptember 14-én, vasárnap fognak közlekedni. Sziget­újfalu állomást az ottani dunaszabályozási munkálatok miatt szeptem­ber 16-tól kőzdvc ebben az évben sem a személy-, sem a teherhajó]: nem érint ik./MOT/B. OLASZ DIÁKVEZÉREK LÁTOGATÁS A BUDAPESTEN. A Magyar Nemzeti Diákszö­vetség meghívására Salvatoro Gatto dr., az Olasz Diákszövetség vezető­je és 13 munkatársa a második olasz-magyar diákkonferenciára Budapestre érkezik. Az első olasz-magyar diákkonferenciát az elmúlt évben Firenzében tartották meg és ennek folytatásaként minden évben válta­kozva megrendezi a konferenciát a két diákszövetség. A konferencia szinholye a parlamenti Muzoum előadóterme. Ezt az alkalmat s az olasz diákvezetők fel fogják használ­ni arra is, hogy a két nomzet ifjúságának kulturális, társadalmi és sporttéron fennálló igen szivályos együttműködését közvetlen mogboszé­­lések utján még jobban kimélyítsék. A konforoncia szeptember 13-án, szombaton délelőtt kezdődik és három napig tart. /KOT/G.' TÜZ EGY SOROKSÁRI-UTI OLAJGYÁRBAN. Csütörtök délután 5 óra tájban a központi tüzérségnek nagyobb tüzet joleztok. A Soroksári-ut 160,szá­mú gyártelepen a Wagomanh-fóle olajgyárban meggyulladt és olégett 750 kg lenolaj és 200 kg műgyanta. A tűzoltók nagy készültséggel vonul­tak ki.több fecskendővel és poroltó készülékkel pár órai munka után sikerült a tüzet eloltani. Megindult a vizsgálat, hogy mi okozta a tüzet./MOT/M. RENDŐRSÉG LAIC^SUZSORA MIATT ELITÉLTEK EGY ÚJPESTI HÁZTULAJDONOST. Újpest város rondőrbirája súlyos itélotet hozott egy lakásuzsora ügyben. Biodormann Dezső háztulajdonost azért, mert a kormány által - rögzített » régi lakbért fel akarta emelni, 50 napi elzárásra átváltoztatható 1000 pongő pénzbüntetésig itélto. Woisz Beláné ingatlanügynököt•30 napi S elzárásra átváltoztatható 50 pengő pénzbüntetésije Ítélték azért, mert ' a háztulajdonos által mogállapitott lakbérért lakást közvotitett és őzért 180 pengő közvetítési dijat vott fel. Mindkettőjüket őrizetbe vették és internálás céljából a toloncházba kis érték./MOT/X. a * J ORSZÁGOS i ewéiTXe,

Next

/
Oldalképek
Tartalom