Magyar Országos Tudósító, 1941. augusztus/2
1941-08-22 [259]
• NAGY SIKERREL FEJEZŐDÖTT BE A GYÓGYHELYI BIZOTTSÁG EZÉVI VÁNDORKIÁLLÍTÁSA. A Budapesti Központi Gyógy- és üdülőhely i Bizottság eboen az évben rendezte meg első vándorkiállítását, amely most ért véget c-JuSr&us 26-án indult el az igen értékes és tanulságos propaganda anya? Kolozsvárra és még 16 városban került kiállitásra. Az utolsó állomá:. ; Kassá volt| ahol augusztus 19-én került bemutatásra Budapest gyógyfürdőit és egyéb gyogytényezőit szemléltető módon érzékeltető és statisztikai adatokat is felölelő propaganda anyag. Marosvásárhely, Nagyvárad, Gyula, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes, Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Szolnok, Debrecen, Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Miskolc szerepeltek Kolozsvár ós Kassán kivül a vándorút egyes állomás&ké';;t', S" i .T*# mindenütt a legnagyobb érdeklődés fogadta a kiállitást. Mintegy százezer ember tekintette meg a gazdag anyagot, amelynek ki»áréceként lepergették előttük "Budapest a varázsos vizek városa" cimü hangos kuiturfilmet. Az egyes városokban a bizottság egy-egy vezető tisztviselője tartott tájékoztató előadást, Oaál András dr, ügyvezető igazgató Kolozsvárott, Cegléden és (Szolnokon, - Breit Vince titkár Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szegeden és Kassán, vitéz Benárd Miklós dr« orvos-előadó, Polinszky Gyula ellenőr, Szűcs László sajtoelőado pedig a többi városokban. A nézőközönség természetesen megkapta a megfelelő propaganda-iratokat is, amelyekekből pontos adatokat nyerhet ar ránéz ve .hogy Budapest milyen gazdag gyógyfürdőkben és arra is,-hogy milyen természetű bajra melyik fürdők a legalkalmasabbak. A vidéki sajtó nagy megértéssel foglalkozott a vándorkiállítással, összesen 148 cikk jelent meg ezzel kapcsolatban. A városok vezetőségei: főispánok, polgármesterek, a rendőrség mindenütt a legnagyobb előzékenységgel karolta fel az egész ország érdekét szolgáló kiállitási mozgalmat, amelynek eredménye egész bizonyára nom marad el és a ' megnagyobbodott Magyarország vidéki közönsége felkeresi Fkidapest gyógy- . fürdőit, hogy itt gyógyulást keressen és találjon bajára t /MOT/Sy. FELVÉTELEK A GYÁRGONDOZÓNŐI TANFOLYAMRA, A Budapest Székesfőváros*. Is-' kolánkivüli Népművelési Bizottsága felügyelete alatt működő kétéves gyárgondozónői tanfolyamra megkezdődtek a'felvételek, Beiratkozás és felvilágositáfe Baloghy Mária igazgatónőnél, Budapest, II.,Bimbó-ut 3«I«5r, '' telefon: 357-182. Személyesen és telefonon is kizárólag reggel 8-10 óra között. /MOT/B. FELVÉTELEK A KIS ANYÁK ISKOLÁJA TANFOLYAMRA. A Budapest Székesfőváros XskolánkivüXi Népművelési Bízott s'ága felügyélete alatt működő Kis anyák * Iskolája egyéves egészségügyi és pedagógiai tanfolyamára a fe Ivét elek' ' megkezdődtek.' Beiratkozás és-felvilágosítás Baloghy Mária igazgatónőnél, Budapest, II.,BimbÓ*ut 3.1.5., telefon: 357-182, reggol 8-1C között. /MOT/3.