Magyar Országos Tudósító, 1941. július/2

1941-07-23 [257]

5. törvényszéki kiadás, Budapest, 1941. Július 23, *— SIKKASZTOTT A VÁGJONŐRFőPARAN CSNOK » Gábor Dosső vagyonőriőparancsnok ellen sikkasztás büntette cimón emelt vádat a királyi ügyészség, A vád szerint Gábor Dezső a vállalata nevében megállapodott több kereskedővel üzleteik éjszakai őrzése tekintetében, aztán több kereskedőtől fölvette az előre kialkudott összegeket és azo­kat saját céljaira fordította. Dr. Máthé László elnökleto mellett ma tár­gyalta a büntetőtörvényezék Gábor Dozső ügyét, akit a bizonyítási eljá-" rés adatai alapján bűnösnek is mondott kl sikkasztás bűntettében és tizh hóna pl börtönbüntetéssel sújtott. /4íOT/Ma, — A FILÍJDRAMATÜRG SZÉLHAMOSS&AI. Pressburgor Andor harmlncnyoloóves állítólagos filmdrnmaturg ellen a föl­jolentósok egész tömege érkezett az utóbbi időbon. Ezek szerint különbő; 30 szélhámosságokat kövatott el és kisebb-nagyobb összegekkel megkárosí­totta a hiszékeny embereket* A vád szerint megismerkedett egy budai ven­déglőssel és elmondotta neki, hogy dint filmdrámaturgnak módjában áll keresztülvinni, hogy egy készülő magyar film egyik jelenetét a vendéglő helyiségében készítsék el, ami kitűnő propaganda lenne a vendéglős szá­mára . Ezen a óimon aztán harminc pengőt csalt ki, igérotének azonban nem tett. mert nem is tehetett eleget. Egy ismerősétől ozerpongős mestorhe­gedüt vott át Javítás céljából, a vád szerint azonban a hegedűt eladta es a pénzt elköltötte. Kiadta magát mérnöknek 1B ée Oc?y hiszókony ember­től l3o penget kórt és kopott, azt adván olő, hogy nomsokáro egy filmjét fogják forgatni ós a pénzt kamatostól visszaadja. Egy másik károsultnak' külföldi szövetet Ígért és 13o pengőt osalt ki tőlo* Egy lakásból pedig, ahol mint albérlő lakott, ruhát és Írógépet lopott el. A csalás, sikkasztás és lopással vádolt féllábú vádlottat ma vonta felelősségre dr. Nagy Benő büntetőtörvényeséki o~yesbiró, A vád­szerinti bűncselekményeknek egy részét beismerte s vádlott. Védekezésé­ben azt adta elő, hogy munkaképtelen, megélhetési gondjai voltak és igy sodródott a bűn útjára, Dr, Szilaasy Pál kir. ügyész vVlbeszéde és a vé­dőbeszéd után a törvényszék nyolchónapi börtönbüntetéssel sújtotta Press­burgar Andort, /MOT/Ma,

Next

/
Oldalképek
Tartalom