Magyar Országos Tudósító, 1941. július/1

1941-07-13 [256]

FŐVÁROS . HATVANEGYEZER VÁGÓN TŰZIFÁT UTALT KI A FÖLDHIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM A FőVaBOSNAK. A főváros vezetősége már most a nyári hónapok alatt igyek—" szik hiztositani Budapest tüzelőszerellátását az elkövetkezendő téli időezaöc szakra. Szendy Károly polgármester utaditására a fóV áros ipari ós keres­kedelmi ügyosztályának vezetője, Felkay Ferenc d r; tanácsnok állandó összeköttetést tart fenn az illetékes hatóságokkal, igy többi között a földmivelésügyi minisztériummal, amely a tűzifa kitermelését és szétosz­tásét irányitja. A földmivelésügyi miniszter a Budapesten lévő intézmények, az ipari és a kereskedelmi vállalatok s a főváros lakosságának tüzifaszükségletét az 1941-42 fűtési idényre a közelmúltban 55ooo vagonban állapította meg. A miniszter közölte egyúttal Szendy Károly polgármesterrel azt is, hogy melyek azok'a tüzifakészletek, amelyeket vidéken Budapest tűzifáé Hátasá­ra kijelölt. A kijelölt készletekből mintegy 36ooo vágón tűzifa megvásár-' lására vonatkozó kereskedői megállapodást a miniszter már jóvá is hagyott, a fennmaradó mennyiség, 19ooo vágón tűzifa megvásárlásának elosztásával pedig megbizta a polgármestert, aki 3co tüzifanagykereskedőnek adott ki tűzifávásá» lási igazolványt. A nagykereskedők a fát a termelőktől szerzik be • A főváros vezetés ége a kiutalt 55ooo vágón tűzifát nem tartotta ele­gendőnek és ezért felterjesztésben kérte a föl&'riivelésügyi minisztert,hogy ujabb 6000 vágón tűzifát utaljon ki, mert Budapest tüzelőfa©Hatása a'téíi idényre csak igy biztositható. A miniszter elfogadta a főváros álláspont- ' ját és a közelmúltban 6000 vagon kincstári tűzifát utalt ki, erre a tűzifa­mennyiségre már ki is adta - a földmlvelésügyi-minisztériummal egyetértés­bon - a polgármester a vasalási igazolványokat. Szendy Károly polgármester közölte az érdekeltekkel, hogy amennyiben a vásárlásra jogosult a számára engedélyezett tüzifamennyiséget záros határidőn belül, legkésőbb őszig nem vásárolja meg és a tűzifát nem szállitja a fővárosba, ugy a fa magva- • sárlásáa ós leszállítására más kereskedőket jelöl majd ki. Érte Sülé sünk szerint a tűzifa felszállitása a fővárosba ós a fa elraktározása s szét­osztása zavartalanul folyik s minden-remény megvan arra, hogy Budapestet télen nem lesz tmzífahiány. /LÍOT/ Vr. ZAVARTALAN A FŐVÁROS PETROLEDMELLÁTASA. Budapest petróleumellátását a fóv áros ipari és kereskedelmi ügyosztálya intézi. A most megjelent kimutatás szerint az ügyosztály a múlt hónapban 14428 budapesti ipari üzem, továbbá főzési és fűtési célra igénylő 19533 magánháztartás petrolcumszükséglotőt elégítette ki. Az ügyosztály viláffi­tasi oélokra 26362 főbérlő és 4549 albérlő részére osztott szét petroleV vásárlására jogosito utalványt, ezenkívül 55o ház lépcsőházának és kapual­jának, tovabba^353o bérház mosókonyhájának megvilágítására is szétosztott petróleumutalvanyo kat. Júniusban az ügyosztály 39 beszerzési engedélyt adott ki a közvetlenül a fogyasztók részére árusitó petroleumkiskereskedő>­nek. A petroleumkiskoreskedők beszerzési engedélyének szótosztásánál az F ví° B íí^ 7 ff? ° lott í artotta a zsidótörvény rendelkezéseit ós lehetőié­koreskteny kiskereskedőknek juttatott engedélyieket. /MOT/ Vr

Next

/
Oldalképek
Tartalom