Magyar Országos Tudósító, 1941. június/2
1941-06-26 [255]
—-NYOLOHóNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY ÓVADÉKCSALÓ KERESKEDŐT. A pestvidéki törvényazéken dr. Strammer Ervin egyesbiró ma tárgyalta Mftlnár György csillaghegyi kereskedő bűnügyét, aki ellen a királyiügyészség csalás büntette miatt emelt vádat, A védirat szerint a kereskedő, aki lopás és orgazdaság miatt már büntetve volt, az újságokban apróhirdetést tett közzé, mely szerint 25o pengő óvadék mellett havi 12o pengő fizetéssel autójahoz kocsikísérőt keresett. Több Jelentkező közül felvette Pauló Józsefet, aki/, 25o pengő óvadékot átadott a kereskedőnek, aki azonban állást nem adott és nem is szerzett neki, sőt az óvadékát elköltötte. A bizonyítási eljárás kiderítette, hogy Molnár György kereskedőnek semmiféle gépkocsija nem volt és Így a kilátásba helyezett áliáét nem is lett volna módjában betölteni, A bíróság dr. Kulizsák Imre királyi ügyész vádbeszéde után az óvadékosaié kereskedőt nyolchónapi börtönnel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/Os, —-HATHETI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY ÚJPESTI HÁZTÜLA3D0NOSNŐT, A királyi Ügyészség felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége miatt vádat emelt Weiszhaus Valéria 48 éves újpesti kereskedő és háztulajdonosnő ellen, A vád szerint Weiszhaus Valéria felmondott egyik lakójának Zapletár Eeelnek és ki akarta lakoltatni a lakásból, A lakó azonban a ható* Ságokhoz fordult védelemért. Amikor a háztulajdonoenő ezt megtudta, tátámadt a lakójára, súlyosan bántalmazta, majd a rebdőrsógre vonatkoztatva sértő kijelentéseket tett. Ez utóbbi miatt vonták most felelősségre, A bűnügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék dr, Osikmék Lajos tanácsa. A vádlott háztulajdonosnő tagadta bűnösségét,'azonban a bizonyítási eljárás során a tanuk ellene vallottak, A bíróság végül dr, Deseö Sándor ügyészségi alelnök vádbeszéde után a vád szerinti bűncselekményben találta bűnösnek Weiszhaus Valériát ós nem Jogerősen hatheti fogházra Ítélte. /MOT/CB, - —MÜLLER ANTAL O SZi&GYULESI KÉPVISELŐ RiGALMAZÁSI PÖRE BORLAY KÁROLY KŐVEZŐIPARTESTÜLETI ELNÖK ELLEN. Dr. Fekete Béla bűntető'járásbiró pénteken folytatta annak a rágalmazási pörnek a tárgyalását, amelynek Müller Antal orezái ggyülósi képviselő, székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag és felesége a sértettjei és Borlay Károly mérnök, a budapesti kővezőipartestület elnöke a vádlottja. Lindmayer Béla dr., a .magánvadlókegyik jogi képviselője a tárgyalás megnyitása után azt az indítványt terjesztette elő, hogy a bíróság napolja el a tárgyalást, mert a " j&ogánvádlókrégalmazás terjesztésének vétsége óimén bűnvádi feljelentést tettek tanúképpen szereplő Soha ffer Karoly,Proczeller Bálint, valamint ;Spányi Ernő kővezőmesterek ellen, -Ezenkívül hites gyorsíró kirendelését kérte. Dr. Walton Ágoston ügyvéd, Borlay védője az Indítvány elutasítását javasolta s a bíróság ebben az értelemben határozott s a tárgyalás megtartása mellett döntött. A végzés megokolása szerint arra nincs bizonyíték, hogy Soháffer és két társa n a levél utján olkövetett rágalmazásban" résztvettek volna, már pedig ebben a' bünpörben kizárólag ez van vád tárgyává téve. A járásbíróság - miután Müller Antal a gyorsíró előrelátható tiszteletdíja céljából loo pengőt rövid uton birói lotótbe helyezett, - gyorsírót rendelt ki a tárgyalás anyagának hiteles feljegyzéseire, Lindmayor Béla dr, semmiségi panaszt jelentett be s amig a felsőbb bíróság a semmisé ;1 panasz tárgyában nem dönt, addig a jelenlegi tárgyalás felfüggesztését indítványozta. Dr, Walton Ágoston ezt ellenezte s a bíróság az indítványt elutasította. Elsőnek Scháffer Károly mérnök, útépítési vállalkozó tett tanúvallomást. A bíró kérdésére előadta, hogy 19o7 óta önálló vállalkozó és