Magyar Országos Tudósító, 1941. június/2
1941-06-26 [255]
1. tőrvényszéki kiadás Budapest, 1941, június 26. —A "SZOVJETGYEREK" BÜNTETÉS ÉT FELEMELTE A KÚRIA. Lengyel Ernő 45 éves albertfalvai gyárimunkás egy újpesti vendéglőben kissé italos állapotban magyar ellenes kijelentéseket tett s emiatt a vendéglős kiutasította. Lengyel aztán egy budapesti vendéglőbe tért be s itt is politikai izü kijelentéseket ??tf'ttoű3&4 Hangoztatta, hogy ő nem fél senkitől, mert bátor "szovjetgyereknek" tartja magát s azt kívánta; hogy a tőkések vagyonát osszák fel a proletárok között. A továbbiak során a szovjet rendszert dicsérte. Feljelentés folytan a budapesti büntetőtörvényszék ötöstanáosa elé került, ahol a vádlott ittasságával védekezett. A kihallgatott tanuk vallomása után a bíró ság bűnösnek mondotta ki az állami és társadalmi rend erőszakos félforgatására irányuló izgatás vétségében ós ezért egyhónapi fogházra Ítélte el* Az ügyészség semmis égi panaszt jelentett be az Ítélet sülyosbitáea végett s ennek folytán a kir. kúria dr. Kvassay-tanácsa,-dr. Moldoványi Géza koronaügyószhelyettes felszólalása után a vádlott büntetését két hónapi fogházra emelte fel./MOT/G, -A-VIZGYÓGYÁSZT HAMIS VÁDASKODÁSÉRT KÉT ES FELÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTÉK. Wiederkehr Jenő az utóbbi idők során meglehetős gyakran szerepelt a büntet őbir óságok előtt s ilyenkor személyi adatainak jegyzőkönyvbe vételénél a maga foglalkozásául azt adta elő, hogy ő tanult vizgyógyász. Legutóbb hamis vád büntette miatt indult ellene eljárás. Ez az ügy azért keletkezett, mert Wiederkehr egy Igen terjedelmes feljelentést szerkesztett, amelyben előadta, hogy egy találmányának, a bélszabályozó'kétszersültnek hasznosítása körül vitája támadt Nattán Ernő pékmesterrel, aki ügyeske-" déssel ugy intézte el a jogvitát, hogy őt - már mint Wiederkehr Jenőt rendőrkézre adta, A feljelentés további folyamán a vizgyógyász megvádolta az ügyben eljáró detektiveket, azt állította róluk, hogy hivatalos hatol-" mukkal visszaéltek, őt megrabolták és csalás bűntettét Is elkövették. Megvádolta e feljelentésében per béli ellenfelét Nattán Ernőt is. A megindult bűnvádi eljárás során kiderült, hogy a vizgyógyász vádaskodása merőben alaptalan. Megszüntették a detektívek és Nattán ellen is az eljárást, mire Wiederkehr került a vádlottak padjára hamis vád büntette miatt, fc büntet őtlrvéhysz ék ezért Wiederkehr Jenőt kétévi és hathónapi fegyházra Ítélte, figyelemmel rovott múltjára. Ezt az Ítéletet a budapesti királyi táblás most végső fokon a királyi kúria dr, Gergios tanácsa dr, Mlskolczy Ágost toronaügyeszhelyettes felszólalása után helybenhagyta. /MOT/J, —-VIZ ÁRAD ÁS OKOZÁSÁNAK VÉTSÉGE. Tavaly májusban a félegyházi határban erős talajvíz tőrt fel olyan nagy mennyiségben, hogy a viz az egész környéket elöntv'r. tel fenyegette. Katonaságot rendeltek ki a veszé.ly elhárítására s a katonák két védőgátat emel tok. Ennek folytán a viz Id,. Füz Mihály és Pintér István földje felé télult* Fogas Antal és Pintér János a gátakat átvágták és ennek következményeként nem az ő, fcanem a szomszédok foldj ót árasztotta el á viz. A kecs kemőti törvényszék három hómapi fogházra ítélte Pintér Jánost, ugyancsak háromhönapi fogházbüntetést kapott Fogas Antql.ls, de ennek a büntetését háromé*! próbaidőre f elfüggessz tette. A tábla Pintér János büntetését hatheti fogházra mérsékelte, A kúria dr. Kvassay tanácsa dr. Moldoványi Géza /So?y& Qly0ttöS felazö l alása után a táb * a Ítéletét helybenhagyta.