Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2

1941-05-20 [253]

A "PIPÁS BULLDOGOK" TULAJDONOSÁT LOPÁS MIATT TIZHóNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK* A királyi ügyészség vádat emelt Révai István reklémvéllalkozó ellen lopás büntette miatt; Révai a vádirat szerint Korek Júliától eltulaj­donított négy dara v zálogcéöulát s azokat értékesítette, ezenfelül Horner Imre vas v eres>edőtől, akinek üzletében korábban kifutó volt, külön v özo árukat lopott. Az ügyet Veddsn tárgyalta a ^üntetőtörvény­szé 1- n dr, Rád Illés tanácselnök egyesMró, aki előtt a vádlott rész­ben ^eismero vallomást tett. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy ForeV Júlia,-akivel közös lakásban élt, ^osszu v ól jelentette fel. El­mondta Révai István a Mróság előtt, hogy mint reklámvállalkozó, négy idomított bulldogkutyát tartott s ezeket egyes cég éknek reklámcélok­ra *4r*'a adta, a kutyák rendszerint angolpipáival a szájukban cipelték hátukon a különböző reklámplakátokat, A kutyák tartása miatt többször heves összeszólalkozása volt Korek Júliával, aki jeleneteket rögtön­zött e végül is lopás cimén feljelentettéit. Tagadta, hogy négy da­rab aálogcédulát tulajdonított volna el s csupán egy zálogjegynek az elvitelét ismerte v e, A törvényszék Révai Istvánt dr, Thoroczky János királyi ügyész vád v eszéde alapján lopás bűntettéért jogerősen tizhó­napl v örtönre Ítélte, /MOT/ Ky.­—mim — —- "A LEJToN NEHÉZ MEGÁLLNI.,," A büntetőtörvényszék Sohadl-tanácsa kedden egy veszedelmes betörőtár­saságot vont felelősségre, amelynek tagjait a királyi ügyészség 32 rendbeli üzletszerüleg elkövetett lopás bűntettével vádolta. Az ügy fővádlottja Szabó Gergely, v üntetlen előéletű alValmi munkás volt,aki a törvényszé 1- előtt töredelmes v eismerő vallomást tett. Elmondta,hogy egy alkalommal rossz társaságba keveredett, elVorcsmázta a heti Verese­tét s résregen, pénztelenül engedett a csábításnak! elhatározta,hogy be fog törni v alahová s igy szerez pénzt, A betörés jól sikerült s tö^é nem tudott megállani a lejtőn, egyik betörést a másik után kö­vette el. Vádlott-társ ai, akiket v Onsegédi bűnrészességgel vádolt az ügyészi vádirat, tagadták v ünösségüket, A törvényszék a terhelő M. zonyitévok alapján, dr, Spiry Elek Sirályi ügyész véőbeszéde után bű­nösnek mondta v£ a vádlottakat a" terhükre rótt byn 0S eiekmények v en, ezért Sza v 5 Gergelyt huszhónapi v örtönre, Simái Gyula szerelőt egyévi börtönro, Madarász-István gyári munkást kétévi fegyházra Ítélte, Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom